Szerző: joljarok

Márpedig regisztrálni kell

Újabb adminisztráció vagy végre valami hasznos változás?
A válasz: is, is.
Kétségkívül Magyarország nem jeleskedett az elmúlt 20 évben az üzleti élet infrastruktúrájának fejlesztésében. Az erre szolgáló pályázati és közcélú forrásokat igen nagy arányban kapták hirtelen alapított, amúgy elérhetetlen állami ügynökségek, a gazdasági szakmai szervezetek és a kamarák helyett.

Persze ennek így semmilyen pozitív eredményét nem találhatjuk. Még a KKV források tekintetében is megemlíthetjük a Széchenyi kártya ügyét, amely keretében a VOSZ és a kamara sokkal több kedvezményes forrást tudott kihelyezni a kisvállalkozásokhoz, mint 36 „külön erre alapított” és jól kistafírozott (…) állami ügynökség együttvéve.  Az egy kihelyezett forintra jutó költségekről, vagy az igen jelentős bebukási arány különbségről, már ne is beszéljünk…Volt kísérlet az Antall kormány részéről az 1949-ben megsemmisített  magyar közjogi hagyományok és az európai kontinentális szabályozás ismételt bevezetésére, amelyet a politika paletta mindkét oldaláról hektikus negatív/pozitív reakciók követtek. Ha a kamara konfliktusba került szakmai kérdésekben a hatalommal, hirtelen szűkítették lehetőségeit, kerül, amibe kerül (ez a társadalomnak), és sajtókampányokat (köz)pénzeltek ellene. Mind a mai napig valamennyi, kötelező tagságú hivatásrendi kamara (orvosi, építész, ügyvédi, stb.) és a kereskedelmi kamara esetében is a hatáskörüket úgy próbálják megszabni, hogy elvben meg legyen a kompetencia, na de a gyakorlatban azért mégse gyakorolhassák rendesen.

Az igazság az, a mostani kötelező kamarai regisztráció is ezt a megközelítést tükrözi. Amit tenni kellene: Visszaállítani a Nyugaton 200 éve működő kamarai kötelező tagságot. Mellérendelni mindazt a feladatot, amely a piacszervezéssel, innovációval, a gazdasági folyamatok elemzésével, a munkaerőigény előrejelzésével, a szakképzés irányításával függenek össze, kamarai kompetenciába adni a az üzleti forgalom biztonságát, a körbetartozások csökkentését, a problémás szakmák felügyeletét, a kontárok kiszűrését, a naprakész és működő cégnyílvántartást, stb. stb szolgáló jogosítványokat, sőt intézményeket. Megteremteni az egységes, közhiteles gazdasági adatbázist egy ablakos rendszerben, a kamarán keresztül (s majd az állami szervek feladataik alapján férhetnek hozzá és kezehetik ezt). Kutatóintézetek és egyetemek kutatásai alaján a kamarai költségelőny és hatékonyság igen jelentős, átlagosan fele-harmada a kamarai fajlagos költség, de nem ritka a 90 %-kal alacsonyabb kiadás sem egy-egy feladatnál az államhoz viszonyítva. (A magyar kamarai vagyont háromszor szíveskedtek államosítani, 1919. 1944. 1949. de a magyar vállalkozó közösség sohasem kapott jóvátételt. A nyugati kamarák már kikötőket, repülőtereket képzőközpontokat, technológiai kutatóintézeteket, szakvásárokat, fejlesztési alapokat tudnak fenntartani 200 év után, addig e feladatokkal itthon legfeljebb a pártok választási kampányanyagaiban találkozunk.) Magyarán ideje lenne normális, szakmai pályára állni a versenyképességet befolyásoló üzleti infrastruktúrákban is.

Szóval: is, is.

Egy ilyen adatbázis megalkotása, rendszerszerű, az összes feladatot kiszolgáló működése nem kis kihívás. A vázolt feladatok ellátásához valóban szükséges egy közhiteles, gazdasági adatbázis. Enélkül csak konfettiszórás, de nem célzott munka végezhető. DE! ma hazánkban még felsorolni sem tudjuk, hányfajta állami adatgyűjtés és adatbázis létezik, egymástól szigorúan elválasztva. Azt hiszem el a legkevésbé, hogy mindez az „adatvédelem” miatt történik. Sokkal inkább a bürokrácia lokális hatalmi érdekei, többletfinanszírozás és munkahely igénye, és az adatgyűjtésekhez, meg az „igazolásokhoz” kapcsolódó büntetési és díjbevételek motiválják ezt a lehetetlen helyzetet. Miért is kell nekem az egyik szervtől pénzért igazolást kérnem, ahhoz, hogy egy másik szerv pénzért elkezdje munkáját velem kapcsolatban? Nem ismerik egymást talán?…

A kamara igen erőteljesen követelte a túlburjánzó állami bürokrácia megregulázását, különösen  a magyar államot és a gazdaságot érő támadások miatt, hiszen minden erőforrásra szükségünk van az önvédelemre. A súlyos helyzet mellet a magyar bürokrácia évente 6,4 % pont GDP romlást eredményezett, amely 2010-re 10 % pont felé emelkedett!!! Lefordítva, ha optimális (persze ilyen nincs) módon működne az államigazgatás 10 %-os GDP növekedés lenne, a mostani pozitív nulla helyett… Az unió átlaga egyébként 3,6 %. A bürokrácia ellenes fellépésnek vannak eredményei, számos felesleges szabályozást töröltek el, de ez még csak az út kezdete. Ezért is érdekes, hogy a kamarai törekvésekkel ellentétben külön regisztrációt rendeltek el, amely kétségkívül jelentős adminisztrációs terhet rak a kamarai szervezet hátára, és a vállalkozásoknak is macera. Még akkor is, ha ennek legalább értelme van.

A minimum megoldás az lenne, ha az ügyfélkapun amúgy is beküldött e-mérlegeket feldolgozható formában ( vagy az egész rendszert) megkapná  a kamara, kiegészítve az egyéni vállalkozók bevallásaival. Emellett pl. a KSH adatgyűjtését is a kamarán keresztül lehetne szervezni, amely egyszerűsítést és költségmegtakarítást jelentene. Innen el lehetne jutni ahhoz az egy ablakos rendszerhez, amely valóban csökenteni tudná a bürokráciát, emellett nagyságrenddel hatékonyabbá tenné a közigazgatási és kamarai munkát.

Bár most az ország a kamarai regisztrációnál jóval nagyobb horderejű kihívások előtt áll, mégis ezt az ügyet is 2013-ra mindenképpen  – sok más versenyképességi problémával együtt – el kellene rendezni. A magyar közigazgatási rendszert más tekintetben is a talpára kellene állítani, és szigorúan valós feladatok, takarékos gazdálkodás, és rendszerszemlélet mellett működtetni. Csak az a 10 %, azt tudnám feledni…

ST.