Klíma beszerzés előtt hívja a klímaszerelőt

ha klímáról, klímaszerelésről van szó, a magyar elmegy valamelyik áruházba és akció keretében, olcsón, hóna alá kapja a megszerzett klímá

A magyar klímaszerelők is ezt ajánlják!

Klímaszerelők, klímaszerelés az Energiapartnertől

A magyar köztudat egy megrögzött utat jár be, ha klímáról, klímaszerelésről van szó: elmegy valamelyik áruházba és akció keretében, olcsón, hóna alá kapja a megszerzett klímát és azzal hazagyalogol.

Otthon persze előállhatnak bizonyos problémák! Ilyen gond lehet, hogy az elektromos hálózat megmakacsolja magát, a klíma kiveri a biztosítékot, és ez a tény a klíma-barát családnál szintén kiveri. Mármint a biztosítékot.Hűs levegő helyett forróság önti el a családfő fejét. Asszonya szép monológba kezd, a hűtőben rothadó élelmiszerek után egy bizonyos igen kimondásának elhamarkodott voltára terelődik a szó.
Aztán szerelő jő, a ménkő helyreáll, ámde később a villanyszámlán eléggé megdagadnak a számok, annyira, hogy a ház asszonya – finoman szólva is – ismét nemtetszésének ad hangot.

Az inverteres klíma és a takarékos üzemeltetés

A jobb sorsra érdemes házaspár honnan is tudná, hogy inverteres split klímát kellett volna választani, kicsit nagyobb teljesítménnyel. A vásárlás előtt ugyanis a hűteni vágyott négyzetmétereket és a klíma kapacitását össze kellene hangolni.

Vagyis a lényeg:  mielőtt klímát vásárolunk, akkor kell hívni a klímaszerelő mestert, nem utána. Hogy képbe kerülhessünk a víz-gáz-fűtésszerelés és a klímaszerelés terén, érdemes ráhajtani az internetes sztrádán például az Energiapartner honlapjára, ahol a klaszterbe tömörült cégek és mesterek számtalan hasznos tanáccsal szolgálnak az energiával, energiafelhasználással kapcsolatos témákban.

A klíma hűsítő témáját itt leljük meg:

klímaszerelők, klímák

Friss, ropogós receptes könyv – nyálcsorgatós ajánlatok

Antall Ildikó: Komótos lakomák. Kézről-kézre, konyhából konyhába jár a könyv.

Friss, ropogós receptes könyv

Sütemény egy recept-könyvből
Sütemény egy recept-könyvből

Kézről-kézre, konyhából konyhába jár a friss, ropogós, még Kézről-kézre, konyhából konyhába jár a friss, ropogós, még nyomda szagú könyv. Antall Ildikó recept gyűjteménye a Komótos lakomák címet viseli. Alcímként ez a sor áll a címlapon: Természetes ízek a régi időkből. Aki belelapoz és megnézi a guszta képeket, olvassa a sorokat, garantáltan kedvet kap a főzéshez.

Komótos lakomák

A Komótos lakomák a címe alapján kicsit talán kilóg abból a sorból, amelyik az egyszerűen, gyorsan elkészíthető, reform vagy trendi konyha ízeit kínálja, felsorakoztatva a pusholás, a dekantálás, a szuvidolás és hasonló, korábban sosem hallott eljárásokat.

– Mi az újdonság ebben a receptgyűjteményben? – kérdezem a kötet szerkesztőjét.
– Bár a receptek zöme az 1940-es évek előtti időkből származik, mégis újdonság, hogy egy kötetbe szerkesztettük az említett korszak különböző társadalmi rétegeinek összegyűjtött ételleírásait, külön-külön fejezetben a korabeli arisztokrácia, a feltörekvő polgárság és a parasztság konyháinak hagyományaival. Újdonság talán az is, bár régi igényre emlékeztet, hogy a tányérokra csalt korszakot is megpróbálja kicsit megidézni, egy-egy anekdotával, megsárgult régi fotókkal, gasztronómia-történeti leírásokkal.

– Nem tartasz attól, hogy a régi receptek hozzávalói elriasztják az olvasót attól, hogy a főzéssel is megpróbálkozzanak?
– Azért nem, mert a receptekben szereplő minden alapanyag könnyen beszerezhető. De azért is érdemes kipróbálni a recepteket, mert mindegyik csakis természetes alapanyagokat tartalmaz – épp ettől korszerű is.

Libacomb a recept könyvből

– Belelapozva nemcsak újdonságokat láthatunk, néhány igazán közismert étel, sütemény nevével is találkozhatunk…
– A receptek egy része valóban a nagy klasszikusok közül való, ám szerzőtársaimmal igyekeztünk mindegyiknek az eredeti, vagy ahhoz talán legközelebbi leírását összegyűjteni. De a többség olyan étel, amelyek eddig egyetlen szakácskönyvben sem jelentek meg, de receptjük fennmaradt, például a sellyei Draskovich grófi kastély egykori konyhalányának feljegyzéséből, vagy hosszú évtizedeken át elhagyott padlásokon hányódó újságok kivágásaiból. S mielőtt megkérdeznéd, miért éppen Komótos lakomák lett a gyűjtemény címe: nem titkolt szándékunk az volt, hogy kedvet hozzunk az étkezéshez; ahhoz a fogyasztáshoz, ami nem időt spóroló üzemanyag-felvételt jelent rohanás közben, hanem megadja a módját egy-egy fogás elkészítésének, és az étkek kényelmes, ízlelgetős elköltéséhez hoz kedvet.

– Már csak egy kérdésem lenne: ha – mint tudjuk, – kereskedelmi forgalomba nem került, hogyan és milyen árért lehet ehhez az egyedülálló könyvhöz hozzájutni?
– Nagyon egyszerűen. A komotos.lakoma[kukac]gmail[pont]com emailre elküldi valaki az igényét, a megadott címre kiszállítják a könyvet, amiért a megrendelő az átvételkor fizeti ki a 2500 (2499) forintot.

*****

Aki kíváncsi egy, a könyvből származó receptre, az itt, az Étterem Pécs webszájt Receptek aloldalán, a sorrendben másodikként előbukkanó Klasszikus bárányborda receptjét lelheti meg. Már csak meg kell főznie 🙂
Receptek

Herevasalt vendég a TV2-nél

Vujity Tvrtko Demcsák Zsuzsa partnereként műsorvezetői minőségben fogadta a herevasalt férfiút, Berki Krisztiánt. Tvrtkót kirúgták.

Ki vasaltatja a heréjét?

Vujity Tvrtko és a herevasalt Berki Krisztián a TV2 Mokka című műsorában médiatörténelmet írt. Vujity Tvrtko Demcsák Zsuzsa partnereként műsorvezetői minőségben fogadta a herevasalt férfiút, a magyar celeb világ ismert alakját, Berki Krisztiánt.

Tvrtko kijelentette, hogy az ő egész élete szemben áll azzal az értékrenddel, amit a híres testrészű vendég képvisel, így semmit nem fog kérdezni tőle. Berki ezt kissé nehezményezte, mire Tvrtko kijelentette, hogy neki tuti információja van arról, hogy Berki heréjét nem is vasalták ki!

Bemutatás a nadrág kezdetéig, sőt tovább

A TV2 vendégei igazán nem panaszkodhatnak, heréig bemutatják őket, ha a nézőszám alakulása ezt megkívánja – vélekedtem eddig e képpen, de a mai friss hír szerint mégsem egészen van ez így, hiszen Tvrtkót a csatornától kirúgták.
A Demcsákért aggódókat megnyugtathatjuk, ő marad, hiszen ő a műsor folyamán is kijelentette: számára a herevasalt férfiú szimpatikus (még ha nem is volt vasalva a szóban forgó testrésze.)

Berki amúgy nem panaszkodhat, bár Friderikusz vendégeként sem volt agyba-főbe dicsérve, de mégis csak az a helyzet, hogy minden televíziós csatorna hívogatja őt, hogy a közönség kedvét lelhesse a nagytestű férfiú vasalt lába közén merengve. Márpedig a népnek meg kell adni, ami az övé!

Persze szép utóélete keletkezik most a történteknek.
A Sofőröm Sofőrszolgálat máris 20.000 Ft értékben ajánlott fel szolgáltatást Vujity Tvrtko számára, hogy kifejezze egyetértését Berki Krisztián negligálása ügyében.
Persze az ellentábor sem rest, a volt műsorvezetőn sem maradt a blogszférában keresztvíz.
Magazinunk a TV2 döntését szakmai szempontból nem értékeli, erkölcsi szempontból pedig pláne nem – hiszen e két kategóriát illetően van a TV2-nél éppen elég, hmmm, tapasztalat.

*****

A média témába vág még például:

Energetika: engedtek a 86-ból

Az igazi rezsicsökkentés és az igazi környezetvédelem a korszerű kazánokban keresendő. Vagy nem?

Magyaros energiával

avagy milyen is az igazi rezsikönntés, az igazi energetika és a korszerű környezetvédelem?
Magyaros megoldás született az energetikai iparágban: bár a 48-ból a magyar sohasem enged, ám a 86-ból rendszerint igen!

De oldjuk fel a talányt. Arról van szó, hogy az európai normáknak megfelelően 2015 szeptember 26-tól már nem lehetne 86 százalékosnál gyengébb hatásfokú kazánokat forgalmazni. Ez környezetvédelmi szempontból volna fontos intézkedés. Gondolnánk, egy olyan országban, amelynek a köztársasági elnöke zöld elkötelezettségéről szeretne híressé válni, aki ezekben a napokban – a jövő érdekében, a felelősségvállalást elmélyítendő – reklámfilmen „zöldül” fiatalokkal, szóval egy ilyen országban alapos előkészítés után megtörténik az intézkedés.

Ám ez mégsem így történik Magyarországon!

Alapos előkészítésről aligha lehet szó ott, ahol az elavult kazánok ezrével állnak a kereskedelmi raktárakban, és ha azok eladását megtiltották volna, akkor gyártók, kereskedők, szerelők sora ment volna tönkre. Vagy ami még ennél is rosszabb: ez a mennyiség feketén ömlött volna rá az energiától aligha duzzadó piacra.

Energikus határidő tologatás

Ebből következően az NGM kitolta a határidőt – igaz, „csupán” a lakossági felhasználók számára – 2016. július elsejéig. Állampolgárként mégsem örülhetünk a határidő módosításának annyira, mint a kereskedők, a gyártók vagy az olcsóbban (vacakabb hatásfokú, szennyezőbb) kazánhoz jutók. Hogy miért? Pillantsunk rá például az Energiapartner honlapra, ahol megtudhatjuk, hogy a hazánkban működő kazánok 30-40%-át tartják elavultnak a szakembereik. Joggal vélhetjük tehát, hogy újabb sanszot kap a korszerűtlenség az energiahatékonyság elleni küzdelemben.

A rezsicsökkentés jó dolog.

Ennél már csak az energiahatékonyság növelése volna jobb dolog – vagyis erre a területre kellene a kormányzat szellemi potenciálját növelni. Amíg ez megtörténik és nem akarunk engedni a 86-ból sem, addig magunktól kell felfedezni a tartós energiamegtakarítás elérésének forrásait. Mutatok is erre példákat: > A fűtéskorszerűsítés lehetséges változatai > Energetikai tanúsítvány Mindeközben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha új épület emeléséről és annak energetikai terveiről van szó, akkor a műszaki tervek összehangolása egy felkészült műszaki ellenőrre vár. Ugyanis jogszabályi kötelezettség a műszaki ellenőrzés biztosítása. Egyes, a műszaki ellenőrzés, a felelős műszaki vezetés iparágában dolgozó cégek egyenesen a műszaki ellenőrzés következtében elért nyereség utáni jutalékért dolgoznak az építtető érdekében. Íme, erre is egy példa:
>Műszaki ellenőrzés
***

Ez az írás eredetileg a NolBlogon jelent meg, ám annak megszűnése miatt, a téma fontosságára való tekintettel, most itt közöljük.

Írásunkhoz hozzászólások is érkeztek. Íme:

1. napos
Nem értem én ezt.Egyrészt nyomatják sokan a piac, meg a láthatatlan kéz mindenhatóságát.Aztán a sok hülye mégis a saját érdeke ellenében vesz elavult kazánt?Vagy esetleg sose térül meg a korszerübb technológia – pl. a rezsicsökkentés miatt – így rá kell kényszeríteni a fogyasztókra a költségeket?Gagyi ez az egész.Ráadásul ez csak egy kiemelt szegmens, a házak szigetelésével mi a helyzet?

2. Bognár László
Kedves napos!Először is köszöntelek abból az alkalomból, hogy a te hozzászólásod a 2500. hozzászólás ebben a blogomban! (Régen gyakoribb vendég voltam itt és ezek a hsz-ek régen – akárcsak a bejegyzéseim – szaporábbak voltak.)Ami a lényeget illeti: sajnos a kormányzat úgy alakította ez esetben is a piaci körülményeket, hogy a rövid távú egyéni érdekek (v.ö. olcsó, de elavult szerkezetek) maguk alá gyűrik a hosszú távú össztársadalmi érdeket.Erre mondom azt, hogy a 86-ot (a korszerűség küszöbe konkrét és átvitt értelemben is) nálunk gyakran legyűri 48 (az ilyen-olyan rövid távú, konok érdek), vagyis valamilyen összegereblyézett magyar(os) „sajátosság”.Az általam mutatott második link egy olyan honlapra visz, amely a házak szigetelésével foglalkozik (Energetikai tanúsítvány) a lehető legrészletesebben (törvényi háttér, megrendelés, hatékonyság, árak stb.)Sajnos egyet kell értenem veled, amikor azt mondod, hogy energia ügyben „gagyi ez az egész”, hiszen a korszerűtlenség bebetonozása zajlik ezen a területen is, és a nesze semmi, fogd meg jól rezsicsökkentés politikai előnyök kovácsolására ugyan jó, de éppen a korszerű(bb) Magyarország elleni merénylettel egyenértékű!

3. Hivatlan (látogató)

A 86 % elérhető hagyományos kazánnal is.A kondenzációs kazánok a virtuális 100 % fölötti hatásfokot csak akkor produkálják, ha az előremenő vízhőmérséklet 50°C körül van, de max 55°C.55°C fölött nem tud a kondenzációt produkálni.Vagyis aki hatékonyan akar fűteni, az a kazán mellett a teljes fűtési rendszert (hőleadó felületet) föl kell bővítse, hogy 55°C előremenő hőmérséklet elegendő legyen a fűtéshez…..és persze kombi-cirkót tekintve a melegvízhez is.Az épületgépész szakemberek persze azt mondják, hogy nem kell a fűtési rendszer hőleadó felületét bővíteni, hiszen a kondenzációs kazánok tudnak akár 95°C előremenő hőmérsékletet is produkálni, legfeljebb akkor nincs kondenzáció, és nem olyan hatékony.Persze már megint nem néztek utána a dolgoknak, mert a korszerű kazánok jó része 65°C körül leszabályoz, hogy a vízkövesedést elkerülje.Vagyis aki a fűtését csak kazáncserében gondolja, annak nem jó választás a kondenzációs kazán, mert a spórolós üzem ugyan működik, de csak az átmeneti időszakban komfortos. A fűtési téli üzemhez pedig a teljes fűtési rendszert föl kell bővíteni….és nem javasolt a régi fűtőtesteket újakkal keverni…….vagyis mind csere.Amit pedig gázfogyasztásban spórolni lehet, az bőven elmegy a karbantartási kötelezettségekre.

4. Laikus látogató

Mivel közeledik a fűtési szezon, megértem a téma aktualitását. Megjegyzem : a gázkazánon túlmenően vannak a háztartásban további gázzal működő berendezések is. ( azokról később) Mondhatják, hogy „könnyen beszélek,” mert tavaly a 11 éves gázkazánunkat kondenzációsra cseréltük, aki majd megtenné,számítson arra is, hogy a kéményt is át kell építeni, vagy a lakás szellőzése is megváltozik (penészesedés ) – és (- ahogy írják mások is -) sok minden mással is „jár” a kazáncsere,amit nem mindig lehet megtalálni a neten. Amit én fontosabbnak tartok, az ez : mno.hu/penzesjog/kitolta-a-miniszter-a-gazkazanok-felulvizsgalati-hataridejet-1249946 ( Már a cikk címe is rossz !- mert nem csak a gázkazánt kell felülvizsgáltatni ! stb.)

5. Az energetikus

Cégünk energetikai tanúsítványok készítésével foglalkozik és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk az elmúlt években ezzel kapcsolatban is.Én a szabályozás részét két felé bontanám:1. Új építések: Itt minden esetben szoktuk javasolni a kondenzációs kazánok alkalmazását, mert ugyan a hóleadókat valóban nagyobbra kell tervezni, ami nagyságrendileg 50.000 Ft többletköltség, és a kazánból is a kondenzációst kell vásárolni ami az alap kazánoknál 100.000 Ft többletköltség, de új építésnél más további költség nincsen, így ezek 3-5 év alatt meg szoktak térülni. Ez elfogadható megtérülési idő2. Meglévő lakások házak átalakításánál már más a helyzet. Ezt is két felé venném:2/1.: Az előző hozzászólók jól látják a helyzetet, hogy bizonyos esetekben a megtérülési idő beláthatatlan, és ez az esetek 25-30 %-a, azaz itt új kémény, az új készülék, a nagyobb hőleadók költsége elérheti a 600.000 Ft-ot ami jó esetben is 20 év alatt térül meg. Itt javaslom figyelni a pályázatokat és pályázni a kazáncsere programokra MÉG MIELőTT ELROMLIK A RÉGI KAZÁN, mert ezekben az esetekben 50%-os vissza nem térülő támogatást is szoktak adni amivel a megtérülés a felére csökkenthető. Persze itt még mindig megvan az hogy a pályázattal sokat kell küzdeni, és vagy megkapjuk, vagy nem. Javaslom a pályázat indulása előtt minden szükséges papírt beszerezni, pl. energetikai tanúsítvány, árajánlat, stb…2/2.: A régi épületek felújításánál ha a kémény már cső-a-csőben rendszerű akkor csak egy közbenső idom kell ami a kazánhoz illeszti a régi kéményt, ha padló fűtés van a házban, az tökéletes a kondenzációs kazán számára, ha a radiátorok kicsik, vegyünk programozható termosztátot, és reggel-délután indítsuk be a fűtést 2 órával a reggeli ébredés/délutáni hazaérkezés előtt, így alacsonyabb vízhőmérséklettel járhat a kazán és tovább kihasználhatjuk a kondenzációs kazán előnyeit. Ezekben az esetekben a tapasztalatok alapján 8-14 év alatt megtérülhet a kondenzációs kazán befektetés, ami talán még elfogadható.Összefoglalva: én jónak érzem ezt az irányt, természetesen nem lehet olyan szabályt hozni ami mindenkinek jó, de a cél a folyamatos fejlesztés.Biztosan lesznek akik az elromlott kazánt kicserélik használt azonos típusú kazánra (hisz a pályázati kazáncseréből felszabadul jó néhány működő kazán) vagy megveszik a „fekete piacon”, vagy külföldön és beépítik maguknak mert nincs pénzük másra, Figyeljük a pályázatokat, és bízzunk benne, hogy a kondenzációs kazánok ára is lejjebb megy ha már csak ezeket lehet majd kapni.

Autóbérlő kisokos – pénzügyi analfabétáknak és normál polgároknak

Létezik-e pénzügyi megfontolás Magyarországon az autóbérlés – autóvásárlás dilemma okán?

Autóbérlés és a magyar pénzügyi tálentum

Az autóbérlés titkai

A magyar átlagember nem egy kifejezett pénzügyi szakember (és arról most nemis szívesen nyitnék új fejezetet, vajon a felkent hivatalnokok, ilyen-olyan nemzeti elnökök, brókerek és a többiek azok-e?)!

Nem is olyan régen egy Kóka nevű gazdasági miniszter állított ki színegyes bizonyítványt a polgártársairól,mely szerint a magyar lakosság nagy része egyenesen pénzügyi analfabétának tekinthető.

Autóvásárlás vs autóbérlés

Sajnálatos módon ugyanez az anti-rátermettség jellemző, amikor az autóvásárlás kontra autóbérlés dilemma állna elő anyagi és kényelmi szempontok együttes figyelembe vételével.

Az a baj, hogy maga a dilemma fel sem vetődik, pedig ha felvetődne,számos család, intézmény, vállalkozás megtakarítást érhetne el!

Tudja-e a potenciális autóbérlő

Ki tud például arról, hogy Budapesten ingyen kiviszi a Koala Autorent a bérlőházához vagy az autót kölcsönző cég központjához a bérautót?
És persze más-más alkalmakkor az adott eseményhez illőt?
Ha tárgyalni megy a családfő-vállalkozó, akkor automata sebváltós középkategóriás gépjárművet, ha kirándulni megy a nagycsalád, akkor mikrobuszt és így tovább, mindig az igények szerint.

Bérlet persze van egy púpú meg több púpú is, akarom mondani rövid távú egyszeri, meg tartós autóbérlet is. Egyszer érdemes volna mindezt végigszámolni!

Sőt, gondolt-e már az autót birtokló honpolgár arra, hogy asaját autóját,amit akár pénzszűke, akár más okból nem rendszeresen használ – bérbe adhatja szakmai autókölcsönző által, hogy pénzt hozzon a házhoz?

***

Itt is autós témát talál:

Az áruk és szolgáltatások téma központi, pillér oldala:
Áruk és szolgáltatások – mit jelentenek, hogyan működnek és miért nélkülözhetetlenek a gazdaságban?

GYIK:

Milyen előnyökkel jár az autóbérlés a vásárlással szemben?
Az autóbérlés számos előnnyel bírhat az autóvásárlással szemben. Először is, bérlés esetén nem kell nagyobb összegű befektetést eszközölni, így a költségek jobban tervezhetők. Továbbá, a bérlés lehetővé teszi, hogy az igényeknek megfelelően válasszunk járművet, legyen szó üzleti útról vagy családi kirándulásról. Ezen kívül a bérlés során a karbantartás és a biztosítás költségei is a szolgáltatót terhelik, ami további megtakarítást jelenthet.
Milyen lehetőségek vannak az autóbérlés során?
Az autóbérlés során különböző típusú járművek közül választhatunk, attól függően, hogy milyen célra van szükségünk. Lehetőség van rövid távú, egyszeri bérlésre, de hosszú távú bérlet is elérhető. Az igényeknek megfelelően választhatunk automata vagy manuális sebváltós autót, valamint különböző méretű járműveket, például mikrobuszt nagyobb családi kirándulásokhoz. A bérlőházhoz való ingyenes kiszállítás is gyakori szolgáltatás.
Milyen költségekkel jár az autóbérlés?
Az autóbérlés költségei változóak, és több tényezőtől függenek, mint például a bérlés időtartama, a választott jármű típusa és a biztosítási díjak. A bérleti díj mellett figyelembe kell venni a benzin költségeit is, valamint esetlegesen a kilométerkorlátozásokat. Fontos, hogy alaposan tájékozódjunk a szerződés feltételeiről, hogy elkerüljük a rejtett költségeket.
Milyen előnyökkel jár a saját autó bérbe adása?
A saját autó bérbe adása lehetőséget biztosít arra, hogy a nem rendszeresen használt járműből bevételt generáljunk. Ez különösen hasznos lehet pénzügyi nehézségek esetén, hiszen a bérbeadás révén extra jövedelemhez juthatunk. Fontos azonban, hogy a bérbeadás előtt alaposan tájékozódjunk a jogi és biztosítási feltételekről, hogy elkerüljük a problémákat.
Mire érdemes figyelni autóbérléskor?
Autóbérléskor érdemes alaposan átnézni a bérleti szerződést, figyelni a kilométerkorlátozásokra és a biztosítási feltételekre. Továbbá, fontos, hogy tisztában legyünk a jármű állapotával és a bérlés során felmerülő költségekkel. A bérbeadó megbízhatósága is kulcsfontosságú, ezért érdemes előzetesen tájékozódni a szolgáltatás minőségéről.

Zene munka közben

Miniteszt munka közben: Thonet & Vander hangfal szett. Nagyon meglepő, milyen szép mélyeket hoz a munkaasztalra.

zene ezen a szetten

Nagyon sokan dolgozunk álló nap számítógép mellett és közülünk számosan a munka közben – ki fejhallgatón, ki hangdobozból, egy, a számítógéphez kötött szerkezeten át – zenét hallgat.
Engem nagyjából tíz éven át szolgált egy 5+1-es hangrendszerű JS szett, ám mára már, egyszerű, részletezés nélküli megfogalmazásban: feldobta a talpát, ohne zene.

A számítógéphez köthető, munka közbeni hangforrást jelentő audió szerkentyűk természetesen nem pótolják az audiofil ember számára a hi-fi tornyot, de ahogy nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani, ugyanígy nem lehet minden számítógép, laptop, tablet és okostelefon mellé hi-fi tornyot állítani.

Nagyon német szett

Tehát vásárláskor egy egészséges kompromisszumot kell kötnünk. Bár én ajándékba kaptam az új dohogót, a kiválasztásában részt vehettem.
A nagyjából 20-25.000 forintos sávban két „versenyző” maradt talpon: a Thonet & Vander legkisebb egysége valamint egy kínai termék, amellyel szabályosan elárasztották az egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai áruház polcait. Erről a termékről a vásárlók – az internet korában a potenciális vevő igen tájékozott tud lenni – azt írták, hogy príma hangja van, de az egyikőjüké kigyulladt (!) és többen recsegő hangokra is panaszkodtak.
A Thonet & Vander mellett szólt, hogy Balance gombbal is rendelkezik, ebben az árkategóriában szokatlan módon. Ezt minőségi mutatónak tekintettem. És ez a termék nem kínai, hanem német. Nagyon német! Annyira az, hogy a német marketingesek külön nemzeti színű csíkkal és „pecséttel” látták el: German Engineering & Design.

Megszólal a zene

A Thonet & Vander a lecserélt JS-hez képest mélyebb és melegebb hangú, kellemes légkört teremt a számítógépen dolgozó ember körül 🙂
Vagyis nem kerítés ez, hanem inkább átjárható hangbura!

Azért a német design is javítható még, teszem hozzá merészen.
A nagyméretű Volume gomb alá elhelyezett led, amely a bekapcsolt állapotot jelzi, felülnézetből nem látható, márpedig ezt a központi egységet nincs olyan ember, aki szem és fülmagasság fölé helyezi, hanem tipikusan az íróasztalon fogja elhelyezni, esetleg alatta.
Ám a legnagyobb hiba a ki-bekapcsoló gomb hátlapon történt elhelyezése. Komoly tapogatózás előz meg minden be- illetve kikapcsolást.
Ezeket a hiányosságokat leszámítva kezdem megszeretni ezt a 2+1 rendszerű, hétköznapi használatra alkalmas hangdoboz kollekciót.
Főbb gyári jellemzői: 48W, 2xRCA, 3,5mm jack, 50Hz – 20kHz, Black, HDAA Box.

***

Kapcsolódó írások:

Termék, nemzet, minőség

A termék származása minőséget jelző

100% magyar baromfi

A Népszabadság felmondott a bloggereknek

A Népszabadság online kiadása mellékleteként működő nolblog ma közölte a bloggerekkel: bezár a bazár.

A Népszabadság felmondott a bloggereknek

„Sajnálattal értesítjük, hogy a Mworks Print Zrt. mint a nolblog.hu üzemeltetője, 2016. január 31-én bezárja a nolblog.hu és az admin.nolblog.hu weboldalakat, azok minden szolgáltatásával együtt.”
Így kezdődik a 2005 december 31-én kapott elektronikus levél, amelyet vélhetően minden, a Népszabadság online felületén blogoló blogger megkapott.
A korábbi években is súlyos veszteség érte már Magyarországon a blogoszférát, gondoljunk csak a Blogter vagy a Freeblog megszűnésére. Sőt, ha a lappiacra tekintünk, nem is olyan régen a Népszava is elköszönt bloggereitől.
Mi állhat a nolblog megszűnésének hátterében?

Két alapvető okra máris gyanakodhatunk. (Azért a „gyanakodás”, mert az Mworks sem a levelében, sem más módon nem adta magyarázatát a döntésének.)

Világtendencia a blog iránti érdeklődés csökkenése

 Ha utána nézünk a Google Trends eszközzel, hogy 2014-től napjainkig hogyan alakult a blog szóra történő keresések száma, akkor az alábbi grafokonhoz jutunk:

A blog szó keresettsége a világban
A blog iránti érdeklődés 2014-től

Mint láthatjuk, a keresések azt sugallják, a blog iránti érdeklődés 2007 és 2012 között tetőzött, s napjainkra már alaposan túljutott csúcspontján.
A magyar tendencia is erősen korrelál a világtendenciával. Így feltételezhetjük, hogy a Népszabadság számára már nagyobb a kiadás mint a bevétel – és ezt nem csak közgazdasági értelemben értjük.
(Bevételnek tekintjük például a blogokból szerzett többletinformációkat. Kiadásnak pedig a folyamatos felügyeletet, sherpák kiválasztását-felkészítését és munkába állítását).

Verseny a blogszolgáltatásban

Persze a blogok száma még mindig jelentős, olyan kemény konkurencia mellett is, mint a Facebook.

A különböző blogszolgáltatók mára már nagyon magas műszaki színvonalat biztosítanak, gondoljunk csak a WordPress.com-ra vagy a Bloggerre (az utóbbi a Google blogrendszere). Hazai viszonylatban pedig az Indexbe „beintegrált” blog.hu-t említhetjük, az online média nyitólapján való megjelenítés és a megosztott reklámbevétel ígéretével-lehetőségével.
Ebben a versenyben mind a Népszava, mind a Népszabadság lemaradt, s a fejlesztés költségeit nem tudták vagy nem akarták „kigazdálkodni”.

Mindezen tények ismeretében is sajnálatos, hogy közösségek hullanak atomjaira és a sokszínűség is csorbát szenved.

Bognár László

***

A blog funkcióiról:

Blog

A web és benne a blog szabadságáról:

A web szabadsága

A mi képernyőnk

Gerner András – A mi képernyőnk című könyve a pécsi televíziózás történetét mondja el.

Könyv a pécsi televíziózásról

Gerner András: A mi képernyőnk c. könyv
Gerner András: A mi képernyőnk

Pécsett került sorra az a könyvbemutató, amelyen Gerner András – A mi képernyőnk című könyvével ismerkedhetett meg az az 50-70 meghívott és megjelent egykori televíziós, akik munkájukkal hozzájárultak Pécs televíziós életének kialakításához, fejlesztéséhez majd némelyek annak teljes szétrombolásához.

Mecsek TV

Mint egykori „szereplő” (az „eredeti” Mecsek TV egykori megbízott főszerkesztője) magam is jelen voltam és a bevezető vetítésekor, amelyben archív felvételeken láthattuk-hallhattuk a múlt képkockáit, érdeklődéssel néztem-hallgattam a még fiatal Belénessy Csabát, amint a rendszerváltás idején arról lökte a szót a kamerába, hogy álmai szerint el kell jönnie a kornak, amikor nem tanácselnökök meg pártkatonák irányítják a televíziós csatornákat, hanem maga a szakma.
Arról nem beszélt, hogy a szakma maga is képes lesz pártkatonaként viselkedni, feneket nyalni a demokrácia keretei között – vagyis nagyon finoman szólva az álma álom maradt!

Hová lett a mi képernyőnk?

Nagy munka fekszik Gerner András könyvében, s talán csak a cím becsapós: A mi képernyőnk.
Ugyanis nekünk már nincs képernyőnk!

Ennek persze több oka van, nem csak a „tanácselnökké” átalakult szakmai vezérek, hanem a nagy gazdasági, politikai, társadalmi változások is.

A rendszerváltás idején a körzeti stúdió mellett közösségi és városi televízió, majd magán televíziók is vetélkedtek a közönségért. Jelen voltak minden értelemben a sokszínűség csírái.
A tőkehiány, a kezdők felkészületlensége persze rányomta bélyegét a szakmát kezdő, a szárnyait próbálgató társaságokra, de a sok-sok év alatt országos nevet szerzett televíziós személyiségeket is kitermeltek Pécs televíziós műhelyei.

Mára ebből a sokszínűségből semmi sem maradt!

A visszaemlékezésekben gazdag könyv bepillantást enged a háttérbe, a politika „belenyúlásaira”, a szakmai-emberi leszámolások némelyikére is rávilágít.
Műfaja nem teszi lehetővé az „igazság keresését”, a társadalmi és személyes okok teljes felderítését, de óriási alapanyagot nyújt a korról és nem csak a pécsi televíziózásról. Köszönet érte Gerner Andrásnak!

Bognár László


Még televízióról:

Herevasalt vendég a TV2-nél

Média: hazugság és őszinteség a tv-ben, rádióban

Foci: pótselejtező. Mert valami mindig közbejön.

A magyar labdarúgó válogatott pótselejtezőt fog játszani a 2016-os, franciaországi EB-re való kijutáshoz.

Focilabda: kiszámított eredményekEgy kis foci

Nézem a focimeccseket a tv-ben – igényesebbek kedvéért a labdarúgó mérkőzéseket a televízióban -, és közben számtalan dolgot tanulok a szakértői kommentárokból.
Az imént például a mi kapusunkat láthattuk a képernyőn, amint gólokat kap a görögöktől és a stúdió szakmai közegében megtudhatjuk, hogy a kapusunk jól mozgott, jól számította ki, hogy hová kellene a labdának érkeznie, csak irtózatos pech, hogy a labda nem oda érkezett.

A szakértők a labdarúgásról

Ugyanis az a helyzet – mondta az imént a szakértő a stúdióban -, hogy a jobb lábas csatárok az esetek 75%-ában a kapú jobb oldalába, a bal lábasok viszont a kapu bal sarkába lövik a labdát.
(Arról ugyan nem volt szó, hogy a kétlábas focisták általában hová lövik a pöttyöst vagy a mintást, de nyilván oda, amelyik lábukhoz közelebb van a labda az ellövés pillanatában, így az ő lövésük iránya is leolvasható a kapus számára.)

Foci és statisztika

Ez a statisztikai megközelítés, mint a vereség oka, eddig hiányzott az amúgy pazar kifogás halomból, amellyel megszokott vereségeink, kieséseink alkalmával találkozhattam az elmúlt évtizedekben.
Pedig abban volt már számos érdekes momentum, a szándékos mérgezéstől (magyarán szólva fosott a csapat) az ellenfél felvitaminozásán át (Bern, nyugat-németek) egészen odáig, hogy az ellenfél odahaza váratlanul jobban játszott, mint korábban nálunk, hogy csak a legérdekesebbeket említsem.
Ezt az utóbbit Egervári Sándortól hallhattuk és nem hittünk a fülünknek, hiszen a hazai pálya előnye nevű dologról általában közvetlen ismeretekkel rendelkezik a hazai lakosság jelentős része.

Pótselejtező

De mindez már túlhaladott dolog, mert most megérkeztek az idegen mezben előforduló focisták, akik nem oda rúgják a labdát, ahová rúgniuk kellene!
Így aztán tényleg nehéz ám focizni, nem csoda, hogy a balszerencse meg mindenféle ellenerő mellett most pótselejtezőn kell játszania a csapatnak.

Talán meglepő, ha azt mondom – ez így van jól. Meg kell mutatni egyszer, hogy van ebben a csapatban erő és akarat! Hogy végre igazán szurkolhassunk!
***
Még egy kis labdarúgás, még egy kis pótselejtező:
> Pótselejtező

Unortodox humanizmus menekült ügyben

Fortélyos félelem és emberség csap össze Magyarországon. A kormány unortodox humanizmussal áll elő.

Tüntetnek a humanizmus pécsi pártolói

2015.09.03. Magyarország, Budapest, Pécs:
menekültek; humanizmus

Magyarország híreiben hetek óta vezető helyen szerepel a határainkon átbukó menekült hullám. Ám amikor ez a hullám már a Keleti pályaudvarra ért, akkor világra szóló erejét is bizonyította: számolatlan mennyiségű riportban számolt be bolygó szerte a média a magyarországi embertelen helyzetről.

Menekülők és határvadászok

A kormányzat már a menekülthullám elején óriásplakátokon kezdett kampányolni a beáramló embertömeg, az illegális bevándorlók ellen. Ezek a plakátok számos igaztalan állítást tartalmaztak. Például azzal fenyegettek, hogy a migránsok elveszik a magyar emberek munkáját, holott a határainkon átlépő menekültek nem csak, hogy nem tudnak magyarul, hanem nem is akarnak itt maradni, számukra nem mi vagyunk a célállomás.

A humanizmus hagyományai

Egy ismert mondás szerint az növekszik bennünk, amit táplálunk.
A kormányzat nem a gyors ügyintézés feltételeit, nem az emberséges bánásmódot, nem a humanizmus hagyományait táplálta, hanem az idegenekkel szembeni félelmet.

Ez a félelem sokakban félreértelmezett „hazafiságot”, agressziót ébresztett, melyet tovább táplált a szélsőjobb és a kormányzati kommunikáció.
Határvadász századokról esik már szó, ahol az üldözött vad szerepét szerencsétlen menekültekre szabnák. Kerítés épült a határainkon. Különleges törvényeket szülne az országgyűlés, amelyek már a magyar polgári szabadságjogokat csorbítanák.

Vendég az üldözött

De megjelentek a humanizmus erői is.
Akik szerint a menekülő nem bűnöző, hanem vendég.
Civilek kezdtek gondoskodni a menekültekről – a magyar állam helyett. A lakosság egy része élelmet, vizet, ruhaneműt, gyógyszert, a gyerekeknek játékokat gyűjt egy spontán népmozgalom keretében.

Sőt, ezek az emberek a saját szabadságjogaik védelmére is kelnek, mint azt szeptember másodikán és harmadikán Budapesten és Pécsett is láthattuk. (Képünk Pécsett készült, 2015 szeptember harmadikán a Széchenyi téren, ahol éppen Garzó Gábor civil vezető beszél.)

Vagyis a menekült helyzet sokféle gondolatot és magatartást felszínre hozott.
A külpolitika terén úgy fest, hogy azt a hírnevet, megbecsülést, amelyet egykor megszerzett Magyarország az NDK polgárainak kiengedésével, azt most packázzuk el német szövetségeseink előtt egy áldatlan és értelmetlen diplomáciai kardcsörtetés keretében!

***
A menekültek elmenekültek

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.