Szelíd harcos a magyar bajnok

Vida Tibor, a thai box egyik magyar bajnoka edzéseket vezet Pécsett

Bemutatom a thai box bajnokot

Vida Tibor thai box trénerVida Tibort az abaligeti horgásztónál ismertem meg. Csendesen horgászott, s amikor megakasztottam egy igencsak méretes pontyot, ő szó nélkül segített partra emelni.
Kedves, szelíd ember lehet – gondoltam magamban, amikor megköszöntem a segítségét!
Szóba elegyedtünk és a kedves, szelíd horgászról lassacskán kiderült, hogy thai box tréner, többszörös magyar bajnok.
Tibor elmondta, hogy 1992-ben, 8 évesen kezdett barátkozni a keleti harcművészetekkel.

Harcossá nőtt a karatekölyök

– A híres Karatekölyök c. film hatására Shotokan Karateval kezdtem foglalkozni – mondta. Majd több stílusirányzatot is kipróbáltam, mire 16 évesen elkezdtem thai-boxolni, a DOZSO SE versenyzőjeként, Shihan Heckenberger Iván 5.dan tanítványaként.

thai box harc
Harc a tatamin – thai box

Akkor éreztem, hogy megtaláltam, amit kerestem. A Thai-box mindent megadott, amit máshol hiányoltam. Ezért nem is csoda, hogy hamar kialakult a máig is tartó szerelem a sport iránt.
Mint megtudtam Vida Tibortól, a Thai-box egy kimondott versenysport.
Hatékonysága miatt méltán viseli a „Küzdősportok királya” címet. Az edzéseken a meccsekre való felkészülés a fő cél.

Thai-fight Team

Tibor vezetésével Thai-fight Team trainingjei is ezt tartják szem előtt. Az edzések a modern ring sportok életszerű technikáit hivatott bemutatni, emellett tartalmaz egyedülálló, speciális erőnléti programot.
Célunk, a thai-box vadságától tartó, kíváncsi érdeklődőkkel is megismertetni e sport szépségét, amellett egy kiváló fizikai állóképesség megszerzését, ami az egészséges élethez való út mérföldköve – mondja ezt már itt, most a számítógépem mellett, egy kávét kortyolgatva.

A thai box pécsi teamjének magja
A mag – velük nem érdemes tengelyt akasztani 🙂

 – Milyen előnnyel járna, ha beiratkoznék hozzátok tanítványnak? – kérdem Tibort.

– Erő-állóképesség; gyors, folyamatos, látványos fejlődés; önbizalom, magabiztos, stabil jellem – ezt nyerheti, aki velünk tart – feleli Tibor.

– Hol lehet titeket elérni és érdeklődni?
– Ezen a honlapcímen igyekszünk részletes információkat biztosítani:
thai-fight-team.blogspot.hu

És íme a szelíd harcos, Vida Tibor verseny eredményei:

  • Full-contact kick-box Magyar Bajnokság 1.
  • Sanda Magyar Bajnokság 1.
  • Wako-thai Magyar Bajnokság 1.
  • Low-kick kick-box Magyar Bajnokság 1.
  • 2X Full-contact Világ Kupa 3.

Ételosztás, adománygyűjtés Pécsett

2015 január 24-én Pécsett, a Mecsek Áruház előtti téren ételosztás és adománygyűjtés lesz.

A szegénység ellen

ÉtelosztásA keresztényi hitre oly’ gyakran hivatkozó hatalom országszerte nagy gonddal távolítja el a városok központjából a hajléktalan és pszichiátriai ellátásra szoruló embereket.
Így van ez Pécsett is, amely kezd egyfajta FIDESZ-KDNP mintavárossá válni!
Gondoljunk csak a francia érdekeltségű  vízmű kiebrudalására, a Kubatov-lista főpróbájára, az álságos – itt telefonon lezavart – konzultációkra és a hajléktalanok, vagy utcazenészek rendeleti vegzatúrájára.
Ám Pécsett is működik még valamennyire – sőt egyre erőteljesebben – a civil társadalom ellenállása.
Ennek jó példája A pécsiek a hajléktalanokat üldöző rendelet ellenfacebook csoport, s az ő „rendezésükben” létrejött adománygyűjtő és ételosztó akciók.
Legközelebb 2015 január 24-én a Mecsek Áruház előtt kerül sor ilyen jellegű rendezvényre.
Íme, az akció plakátja:

Felhívás adományozásra

Korábban hasonló tárgyban olvashatták Magazinunkban:
> Menhely Alapítvány Budapest. Hajléktalanok

2014 a magazinunkban: tisztább, szárazabb érzés

2014-ben is széles témakörben, céghírek sokaságával jelentkezett a Jóljárok Magazin.

Egy pillantás az évre. 2014 tisztább, szárazabb érzést hozhatott magazinunk látogatóinak. Céghírek – mondtuk, és tényleg nyújtottunk 2014 évében számos, cégekkel kapcsolatos, de közérdeklődésre számot tartó hírt.
Egyebek között bemutattuk a Lady Moletti honlapját és webáruháza szezonváltó ruhakölteményeit, s ezzel egy széles réteg igényeit elégítettük ki.

Kereskedelem

Mintha szégyenlős volna a ruhaipar és a kereskedelem, ritkán láthatunk bő ajánlatokat a molett nők számára.
Szóval pótoltuk ezt: > Lady Moletti, molett divat

Oktatás, képzés

Aztán hírt adtunk a CLIPS Nemzetközi Fodrász Iskola tanfolyam nyitásáról, mert ez is közérdeklődésre tarthatott számot. Ugyanis az OKJ-és bizonyítvány mellett a CLIPS igyekszik tanulói számára segítséget nyújtani az elhelyezkedésben is. Végzett tanítványaik egy része ma már külföldön dolgozik. A CLIPS Akadémiától tudjuk azt is, milyen > Egy fodrász élete.
Sőt még arra a kérdésre is választ kerestünk: mikor fogok meggazdagodni és híres fodrásszá lenni?

Szolgáltatás

De igyekeztünk a háztartási gondok leküzdését is segíteni.
Mit tegyünk, ha eldugul a csap? Azonnal kell-e hívnunk vízvezeték szerelőt vagy duguláselhárítót, avagy magunk is tehetünk kisérletet a hiba, a nagyobb baj elhárítására?

Persze nagyon férfias témák is elő kerültek, például az autóbérlés, a sofőrszolgálat témájában, de talán még a SEO, vagyis a keresőoptimalizálás feladatait is ide vehetjük.
Az év vége a Google Pingvin frissülését követően alapos helycseréket indukált a keresőtáblán. Persze a honlapok minőségét figyelő Google Panda sem tétlenkedett, sőt a térképes találatok sorrendjéért felelős Galamb is meg-meglengette a szárnyát. Óvtuk Önöket a keresőoptimalizálás során elkövethető egyik gyakori hibától, a duplikációtól.
Bemutattuk a Koala Autorent autókölcsönző vállalkozást, amely arról nevezetes, hogy ernyőszolgáltatással is rendelkezik, a Sofőröm Sofőrszolgálattal.
> Koala Autorent: autókölcsönzéshez információk

Lakáskultúra

És persze ami mindenkit érdekel: a lakáskultúra. Tapéta, függöny, bútorszövet és lámpák, csillárok minden mennyiségben! A Fénymánia Lámpa és Csillár stílusok segítségével mutatta be termékeit:
> Fénymánia: a klasszikus stílus
Na, és persze az energetikai tanúsítvány ügye: kell, vagy nem kell és akár igen, akár nem, vajon mire jó? Tapasztalatok az energetikai tanúsítványok terén
És az ülőgarnitúrák, a kanapék világa, ráadásul igen baráti áron, vagyis outlet bútor áruházból. Igencsak impozáns a kínálat az ABútor Outlet áruházban Budapesten.
Termékeik zöme Németországból származik, hibátlan, kifutó típus – innen az olykor meghökkentően jó ár.
Bútorok, kanapék
És még mennyi minden volt…

Amit egy fodrász táskájának tartalmaznia kell

A hajára sokat adó nő számára sem mellékes, mi kell a fodrász táskájába és miért

Egy fodrász táskájában kotorászunk

– EsetFodrász kellékek a fodrász táskábanleg fodrász lennél? Vagy most kaptad meg első munkádat? Íme egy lista, amire feltétlenül szükséged van, ha igazán jól felkészült szakember szeretnél lenni! – olvasom a Clips Nemzetközi Fodrász Iskola színeiben tanácsot adó Sajtos Szilvi sorait.
És arra gondoltam, közreadom írását, mert a hajára komoly gondot fordító nőket is érdekelni fogja ez, nem csak az ifjú fodrászokat.
Olló
Az olló akár a harmadik karod, e nélkül nem tudsz hajat vágni. Érdemes beruházni egy jó darabra, amivel igazán jól tudsz dolgozni. De akármilyet is választasz, egy idő után elkerülhetetlenné válik, hogy újraéleztesd, viszont ezt mindig bízd szakemberre!

Vágófésű
Csakúgy, mint az olló, vágófésűből is fontos megtalálni az igazit. Ezek igazán eltérőek lehetnek, sűrűbb vagy ritkább fogúak, műanyag vagy fém. Az ára viszont nem annyira megterhelő, mint egy ollónak, így érdemes kísérletezni, amíg rá nem akadunk a megfelelőre.

Kefe
Az, hogy ki, melyik kefével szeret dolgozni, az személyenként eltérő lehet. A bontó fésűvel könnyű természetes hatást elérni, azonban sokan a lapkefére esküsznek. Ezeken kívül természetesen szükséged van körkefére, legalább három méretben.

Hajszárító
Előfordulhat, hogy a szalon, ahol majd dolgozol, vagy az iskola, ahol tanulsz, szerződésben áll egy gyártóval, ami azt jelenti, hogy meghatározott az, hogy milyen hajszárítót kell használnod. Ha azonban lehetőséged van saját választásra, akkor figyelni kell a súlyára, a hő- és sebességszabályozására, a kábel hosszára és a fúvókákra.

Hajformázó
Akár egyenest, göndört, vagy laza hullámos frizurát készítünk, szükségünk van rá. Amikor ki kell választanod a megfelelő eszközt, fontos a hőfokszabályzást és a kialakítható frizura lehetőségeit szem előtt tartani.

Csipesz
Nem számít, hogy milyen frizurát készítesz, csipeszre minden esetben szükséged van. Praktikusabb a műanyagot választani, kiváltképp, ha meleg hőfokon szárítasz.

Vizező
Ha a haj gyorsan szárad, szükséges lehet utána vizezni. Erre tökéletes egy pár fújás egy vizezőből. Beszerezni könnyű, szinte bármilyen üzletben lehet kapni ehhez alkalmas palackot.

Nyakszirt kefe
Nagyon kellemetlen lehet a vendégeknek, ha az apró hajszálak a bőrön maradnak, ezért eltávolításukról mindig gondoskodjunk!
Végül, de nem utolsó sorban, ügyeljünk az ápolt megjelenésre, ne hagyjuk otthon mosolyunkat sem és mindig legyünk kedvesek vendégeinkhez!

Ahonnan a hír érkezett:

> Fodrász tanfolyam

Fodrászatról még:

És a hazaárulózással mi lesz?

Fodor Ibolya fideszes képviselőről, aki hazaárulónak nevezte a tüntetőket, kiderült: köztörvényes büncselekmény van az előéletében.

Fodor és a feddhetetlenség

Fodor Ibolya

Most már lassan országszerte tágra kerekednek a szemek, hogy miként is van ez Pécsett ezzel a fideszes nőszeméllyel, Fodor Ibolyával. A tüntetőket lehazaárulózó önkormányzati képviselő kijelentése ellen nem csak a Facebookon méltatlankodott a jónép – olykor nyomdafestéket és bájtokat sem tűrő modorban. Hanem még tüntetésre is sort került az egykor az Európa Kulturális Fővárosa címet birtokló városban, Pécsett.

És akkor még a hír is: a nőszemély köztörvényes előélettel bír, tizenkét és fél millióval távozott korábbi munkahelyéről.

A politikai, gazdasági történések Fodor körül

Fodor Ibolya frissen megválasztott fideszes politikus, a pécsi közgyűlés oszlopos tagja, facebook fiókjából emígy szólott a néphez:

”Ma az igaz, nemzetét féltő magyar ember tudatosan, higgadtan, felkészülve néz szembe az ellenséggel. Az utca jelenleg csak a gyarmatosítók és kiszolgálóik, a hazaárulók játszótere.”

Az RTL Klub kamerával keresett választ arra, hogy a felháborodás láttán nem kellene-e bocsánatot kérnie a tüntető polgároktól, ill. a Fidesz képviselőit is megkérdezte, kívánnak-e elhatárolódni képviselő társuk kijelentéseitől. Az RTL videójából arra következtethetünk, se a nőszemély, se a pártja nem talál kivetnivalót a fentebb idézett sorokban:

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/hazaarulonak-nevezte-a-tuntetoket

A helyi hatalom képviselői ellen tüntetőket behívnák katasztrófavédelmi munkákra

Eközben a Fidesz pécsi internetes üzenő fala – amely szintén felháborodást váltott ki – a készülő tüntetés ellenében egy ellentüntetésre szóló felhívásnak adott helyet és némi fenyegetésnek is, némi katasztrófavédelmi munkaszolgálatra behívást kezdeményezve:

“Interneten és tüntetéseken rész vevőkről készül kamerafelvételekkel egyértelműen beazonosíthatók a szervezők, a résztvevők és a támogatók…Tagjaink egy jelentős része nyugdíjas, így lenne időnk az internet segítségével összeállítani a behívandók listáját.”

Kitiltatnák az egyetemről a HaHa tagjait

Emellett szóba került még a HaHa tagjainak a kitiltása is az egyetemekről.
Hogy miért nem törölte a felháborodást érzékelve a Fidesz helyi szervezete a tüntetésre készülő pécsiek hergelését szolgáló sorokat, azt azért érdemes volna megtudnunk. (Egyébként a honlap ezen részét valakik meghekkelték és meztelen fenekekkel zsúfolták tele.)

A hazaárulózással szembeni társadalmi felháborodás – Balogh Zoltán újságíró által – a nyilvánosság elé lökte az alábbi bejegyzést:

Bejegyzés Fodor Ibolya előéletéről

Az RTL Klub kamerája újra mozdult és ezúttal már napvilágot látott a tény: Fodor Ibolya fideszes képviselő sikkasztásért jogerősen elítélt személy.
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/felfuggesztett-bortont-kapott

A Fidesz ma kijelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, hiszen a pártjukat csakis feddhetetlen személyek képviselhetik. (Akkor ez a történet mi?)

Én a magam részéről nem vagyok nyugodt

Egyfelől elbizonytalanít, lám, milyen előélettel is hatalom közelbe, döntési pozícióba, közpénzek közelébe kerülhet valaki. A pártok szűrője vajon milyen minőségű, mennyire védi a polgárokat az ilyen meglepetésektől?

Másfelől feltűnik nekem, hogy a hazaárulózás mintha nem zavarná a Fideszt! Pedig az legalább akkora baj, mint hogy köztörvényes bűncselekmény miatt elítélt személlyel terhelték meg a közéletet!

B.L.

***

Frissítés 2014.12.10.

***

Más botrányokból:
Az elszámoltatás nem vagyoni vonatkozásai

Szende-hagyaték: Az irodalom a szabadság nyelve

Szende-hagyaték: Értékes irodalomtörténeti és irodalomelméleti gyűjtemény Pécsett, a Babits Gimnáziumban

A szabadság nyelvén

Értékes irodalomtörténeti és irodalomelméleti gyűjtemény került a  pécsi Babits Gimnáziumba.
Szende Béláné dr. Rózsa Ibolya Gabriella (1938-2013) a pécsi Nagy Lajos Gimnázium legendás hírű magyar tanára volt. 1938. augusztus 20-án született Hódmezővásárhelyen. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakára nyert felvételt. Az 1956-os forradalom eseményeit egyetemistaként élte át, többször mesélt tanítványainak arról, ahogy Újszegedről a hídon át vonultak a tüntető diákok.

HagyatékElmondása szerint a megélt eseményeknek is szerepe volt abban, hogy leadta a történelmet, és a számára biztos, állandó értékeket jelentő magyar-latin szakon szerzett középiskolai tanári diplomát. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi férjével, Szende Bélával. Pécsett telepedtek le, 1960-tól a Nagy Lajos Gimnáziumban tanított. Férje 1964-től a Tanárképző Főiskola oktatójaként a pécsi német nemzetiségi tanárképzés kiemelkedő alakja lett.

Az 1960-1970-es években Pécs a szellemi pezsgés, a megújuló kultúra városa volt. A Szende család mellett többek között Bécsy Tamásék, Tüskés Tiborék, Gergely Jánosék, Szederkényi Ervinék képviselték azt a fiatal nemzedéket, amelynek akkor jelentős része volt a város szellemi életének formálásában.

Szende Béláné – vagy, ahogy tanítványai hívták: „Ibi néni” – keze alatt generációk nőttek fel és váltak kritikusan gondolkodó, irodalmat, kultúrát szerető felnőttekké. Nemcsak a klasszikus irodalomra fordított figyelmet. A kortárs alkotók és művek olvasásával arra tanította diákjait, hogy az irodalom velük élő, folyton alakuló, jelenvaló, számukra való dolog. Ez az 1970-es években például Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Déry Tibor vagy Örkény István megszerettetését jelentette. Doktori disszertációját is Örkény prózaművészetéből írta. Osztályfőnökként, magyartanárként rendkívüli hatással volt tanítványaira. Ironikus világlátása, ironizáló hajlama közel állt a kamaszok pátoszt elutasító, lázadó személyiségéhez.

Sokoldalú, folyton új utakat kereső, szakmájának tudományos fejleményeiben és a kortárs művészetben is naprakész ember volt. Magyarországon középiskolai kísérlet keretében először foglalkozott generatív nyelvészettel, tanított latint, ismerte és művelte az akkor legmodernebbnek számító szövegközpontú olvasásmódokat. Az irodalomtanítás számára mindig párbeszédhelyzetet, a közös gondolkodás lehetőségét jelentette.
Igazi szerelme az irodalom volt, és maradt 2013-ban bekövetkezett haláláig. Rengeteget olvasott, a könyvek szeretetét, azt a tudást, hogy az irodalom a szabadság nyelve, sikeresen adta át diákjainak is. Azok a tanítványai, akik az irodalmat később tanárként vagy alkotóként foglalkozásuknak választották, mesterüknek, szellemi anyjuknak tekintették. Köztük olyan neves irodalomtörténészek említhetők, mint Baranyai Zsolt vagy Szigeti Lajos Sándor, de olyan szerzők is, mint Pozsgai Zsolt drámaíró vagy Mihalik Zsolt költő-tanár. Jó barátja volt Csordás Gábor, a Jelenkor folyóirat, majd a Jelenkor Kiadó költő-szerkesztője.

Pethőné Nagy Csilla megemlékezésében elmondta: „Szende Béláné tanárnő a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola jelenlegi tanárai közül Joó Éva, Magasi András és jómagam tanára volt. Egyik unokája, Herold Kristóf intézményünkben érettségizett.
Szende Béláné sokrétű érdeklődésének köszönhetően több ezer kötetes könyvtárat hagyott hátra. Benne Agatha Christie-től Esterházy Péterig, Lukács Györgytől Németh G. Béláig vagy Balassa Péterig rendkívül értékes, gyakran ritka könyvek találhatóak. A Babits Gimnázium könyvtárára a tanárnő irodalomtörténeti és irodalomelméleti köteteit hagyományozta, hogy a mindenkor itt tanuló diákok és itt tanító tanárok haszonnal forgathassák ezt a rendkívül értékes anyagot.”

A 2014-es tél hajszínei

A CLIPS fodrász iskola online hajszobrász tanfolyama Magazinunkban

Hajszínek

hajszínek télireEzt viseld most!
Öt igazán trendi hajszín a 2014-es télre!
Összegyűjtöttük, mik a téli hónapok legdivatosabb frizurái, milyen színek hódítanak a hajdivat terén.
Most megosztjuk veletek a „must-have” színeket,technikákat és trendeket a közelgő szezonhoz.
Továbbra is sokak választják a világszerte elterjedt festési technikát, amit a nap-szítta, tengerparti hatás jellemez.

Ez az árnyalat, az egészen természetes hatástól, a vadabb, színesebb variációkban is megtalálható. Sok hírességet is rabul ejtett, mint például Olivia Wild-ot, Zoe Saldanat, Lily Collins-t, Mila Kunis-t. Az alábbiakban viszont a top 5 különlegességet írtuk össze.

PLATINA

A népszerűsége még idén nyáron kezdődött, de mostanra a platina hivatalosan is a legmerészebb hajszíne lett az ősznek és a télnek. Kétség kívül, a hajszín domináns, a téli hideghez illő külsőt kölcsönöz viselőjének. Ezt a színt szőkítővel és hidrogénnel érhetjük el. Teljes hajhossz festésével, mindenféle plusz árnyalat és melír nélkül. A szín pontos elérésével teljes kontrasztot ad a merevebb és hidegebb őszi divathoz.
Ha ezt a hajszínt választod, mindennél fontosabb az ápolás és a színmegtartás. Színmegőrző szulfátmentes sampont és balzsamot ajánlunk, az oxidációs folyamatok – azaz a sárga hajszín kialakulása ellen.

TISZTA KAKAÓ

Milyen „mélyre” lehet menni? Ez a kérdés minden barna-szín kedvelőknek, akik ezt választják az őszi listáról. Ellentétben a karamell árnyalatokkal, amik eddig uralták a trendet, most a gazdag, mély és merészen monokróm csokoládébarna a trend. A nyár folyamán károsodott hajra alkalmazzunk sötét melírt, ezzel egyúttal extra fényt csempészhetünk a hajnak.

RÉZ KORONA

Tisztázzuk. Most nem a sötét aranybarna és nem a bíborvörös-árnyalatról beszélünk. A vörös haj, ami az ősz hangulatával párosul – csillogó, fényes, tündöklő és élénk.
Azonban nem ajánlott gyenge, igénybevett hajnak. Igen nehéz ezt a tökéletes réz hajkoronát átalakítani egy nyári szőkéből, de nem lehetetlen! Valamint ügyelni kell a tökéletes harmóniára a világosabb bőrszínnel, hogy semmiképp se legyen túl kontrasztos, így elkerüljük, a sápadt arcbőr hatását.

SZOFISZTIKÁLT SZőKE

Elegáns, csillogó, arany…gyönyörű! Így lehetne legjobban körülírni ezt a meleg-szőke árnyalatot, amit sokat látni mostanában a modelleken a legkülönfélébb kifutókon.
A túlzott melírt ebben az esetben el kell felejteni, a lágyabb és gazdagabb szőkére kell fókuszálni. Ezt a „Hollywood”- i színt több- és mélyebb árnyalatok keverésével lehet a legtökéletesebben elérni.
Egyszerre több hatást kelt a világos és sötét tónus. A mélyebb színek miatt jobban érvényesül a szőke. Ez egy igazán sokoldalú és könnyen kezelhető hajszín.

SOMBRE

A tavaly igen népszerű ombre festést mára már háttérbe szorította, a lágyabb verziója, amit a bennfentesek „sombre”- ra kereszteltek. Ez a fokozatos és finomabb átmenettel készített szőke és karamell kombinációja meghódította a fashion week kifutóit. A sötétebb hajtő és teljes átmenettel világosabb hajvégbe torkolló festés, szintén kis karbantartást igényel, így tökéletes a komor, hidegebb időjárásban.
Sajtos Szilvi
Clips Akadémia, Budapest
> Fodrász iskola

***
A Clips Akadémia magazinunkban közzétett korábbi cikkei:
> Egy fodrász élete
Mit tudunk a hajfestésről?
A Clips Fodrász Iskoláról másutt:
> Kócos bejegyzés
És egy kis pécsi fodrászkodás:
> Pécs: a mesterfodrász új szalonja vár

3 év tapasztalata az energetikai tanúsítványok terén

A Gemini Invest beszámol az energetikai tanúsítványok témájában végzett munkájáról.

Energetikai tanúsítvány

Túl a 900 tanúsításon és az 500.000 tanúsított négyzetméteren megkérdeztük Józsa Pétert, miként értékeli a saját munkájukat, milyen előnyöket tudtak és tudnak biztosítani az ügyfeleiknek. Íme a válasz:
– Ügyfeleink köre a magánemberektől a kis és közepes vállalatokon keresztül egészen az üzlethálózatokig terjed. Széleskörű tapasztalataink alapján az energetikai tanúsítás minden területén részletes és hasznos tanácsokat tudunk adni.  Gyakran tudunk segíteni olyan beruházások ajánlásával, amelyek 2-4 év alatt megtérülnek és nem emésztik fel ügyfeleink teljes tartalékát.

A tanúsítási rendszer

2011-ben alig néhány tanúsítást kellett elkészítenünk, de megtanultuk az alapokat, és kialakítottuk  hatékony tanúsítási rendszerünket.

2012-ben a hatékony energetikai tanúsítási rendszerünknek köszönhetően csökkenthettük árainkat, igazodva a piaci viszonyokhoz, és igényekhez. Elkészítettük az ajánláshoz kapcsolódó árajánlat adó modulunkat, így az ügyfelek azonnal látták mennyibe kerül az ajánlásunk. Visszatérő ügyfeleinknek köszönhetően megháromszoroztuk forgalmunkat, de továbbra is minden egyes tanúsítványt egyedi ügyként kezeltünk. Nem készítettünk sablonokat hogy az egyedi házakat skatulyákba dugjuk.

2013-ban a tanúsító csapatunkat megdupláztuk, hogy a növekvő rendeléseket ki tudjuk elégíteni, forgalmunk 50 %-kal növekedett. Az árajánlat készítő modulhoz elkészítettük a megtérülési számításokat tartalmazó modulunkat, így az ügyefelek nemcsak a javaslatainkat, hanem a megtérülési számokat is megkapták, így el tudták dönteni, hogy az adott beruházás megéri-e nekik. Tapasztalataink alapján az energetikai tanúsítványban lévő ajánlások 50 %-a 4 éven belül megtérül, 30 %-a 4-10 éven belül térül meg és 20 %-a 10-25 éven belül. Az utolsó esetben nem is szoktuk ajánlani az adott javaslat elkészítését, inkább alternatív vagy zöld energiás beruházásokra ajánljuk az áttérést.

Tanúsítvány készítő modul

2014-ben további 50%-kal  növeltük forgalmunkat, további 4 fővel bővítettük csapatunkat, bevezettük a pályázathoz kapcsolódó energetikai tanúsítvány készítő modulunkat, amelyben alkalmazkodunk az adott pályázat igényeihez (CO2 számítás, igény szerinti kategória ugrás az épület energetikai besorolásában), és ezzel hatékonyan járultunk hozzá a pályázat sikerességéhez. Sikeresen pályáztunk közületi és nagyvállalati energetikai tanúsítvány kiírásokra tovább növelve tapasztalataink sokrétűségét.

2015-ben tervezzük bevezetni a javaslatok kivitelezéséhez egy hatékony kivitelező csapat felállítását garantált energia megtakarítás vállalásával. Az energetikai tanúsítványok árait tovább csökkentjük, és a csapatunk az ügyfelek rövid határidős igényeit nagyobb százalékban tudja kielégíteni.

A kezdeti években a tapasztalat hiánya miatt még tovább tartott egy-egy tanúsítás és így az árak is magasabbak voltak, de mára a piacon a legolcsóbbak közé tartozunk és mellé kiegészítő adatokat tudunk ajánlani ügyfeleinknek. Célunk továbbra is az energetikai tanúsítványok gyors és hatékony kiállítása.

Energetikai tanúsítás

***

Korábban az energetikai tanúsítványokról:

GYIK:

Milyen tapasztalatokat szereztek az energetikai tanúsítás terén az évek során?
Az energetikai tanúsítással kapcsolatos tapasztalataink az évek során folyamatosan bővültek. Kezdetben a tanúsítási folyamatok lassabbak voltak, de mára hatékony rendszert alakítottunk ki, amely lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsan és költséghatékonyan végezzük el a tanúsítást. Ügyfeleink számára részletes ajánlásokat tudunk adni, amelyek segítenek a beruházások megtérülésében is.
Mik a legfontosabb előnyök, amelyeket az ügyfeleknek nyújtanak?
Ügyfeleink számára számos előnyt biztosítunk, mint például a részletes tanácsadás a beruházásokkal kapcsolatban, amelyek 2-4 éven belül megtérülhetnek. Emellett az árajánlatainkat azonnal elérhetik, és a megtérülési számítások is segítik őket a döntéshozatalban. Mindezek mellett a tanúsítványok gyors kiállítása is fontos szempont.
Hogyan alakult a forgalmuk az évek során?
A forgalmunk az évek során jelentős növekedést mutatott. Kezdetben a tapasztalat hiánya miatt lassabb volt a folyamat, de a tanúsítványok iránti kereslet növekedésével és a csapatunk bővítésével a forgalmunk 50%-kal emelkedett. A visszatérő ügyfeleknek köszönhetően a forgalmunk háromszorosára nőtt.
Milyen új modulokat vezettek be a tanúsítási folyamatban?
Az energetikai tanúsítvány készítő modulunk folyamatosan fejlődik. Bevezettük az árajánlat készítő modult, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy azonnal láthassák a költségeket. Emellett a megtérülési számításokat is tartalmazó modult is bevezettük, amely segít az ügyfeleknek a beruházások értékelésében.
Milyen terveik vannak a jövőre nézve az energetikai tanúsítványok terén?
A jövőbeni terveink között szerepel a kivitelező csapat felállítása, amely garantált energia megtakarítást vállal. Továbbá, az energetikai tanúsítványok árait is csökkenteni szeretnénk, hogy még szélesebb kör számára elérhetővé váljanak. Célunk a gyors és hatékony tanúsítási folyamat fenntartása.

Internetadó – már csak ez hiányozna

Az internetadó káros a gazdaság és a társadalom fejlődése szempontjából.

Adó a webre?

Internetadó - nem kérjük tábla

Egészen elképesztő elképzelés az internetadó.
Amikor erről beszélünk, akkor nem a mindenféle adó kikerülésének vágya hajtja belőlünk a szót, hanem az aggodalom a magyar társadalomért.
Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a világ a hálózati társadalmak korába lépett, és azok az országok, amelyek távol esnek a világot behálózó áramlástér centrumaitól, azok ugyanúgy lemaradnak, mint az iparosításból kimaradó országok az ipari forradalom idején.

Az Elbától keletre nehezen fúj a nyugati szél

Tipikus példája ennek az Elbától keletre eső országok fejlődéstörténete.
Ám ami a gazdaságban történik, az hatásában nem áll meg a gazdaság határainál, hanem átformálja – a lemaradók esetében azt is mondhatnánk: deformálja – a társadalmat. (Gondoljunk csak a második jobbágyság kialakulására, ebből eredően az uram-bátyám viszonyok rögzülésére…)

Ráadásul ezek a hatások generációk sokaságán átívelnek. Aki nem hiszi, annak tanulmányozásra ajánlom a cselekvő típusú emberek arányának alakulását Európa országaiban. Azok a társadalmak, amelyeket despoták irányítottak, amelyekben nem alakult ki a polgári értékrend, a kálvinista szemlélet, amelyekben nem volt mód a demokrácia gyakorlására, még ma is nyögik ennek szociológiai, pszichikai terheit. A mai magyar társadalomban a szociológiai értelemben vett “cselekvők” aránya mindössze 10%, szemben például a Skandináv országok 60-65%-os arányával.

Cselekvők Európa társadalmaiban
Az ábra forrása: Csepeli György, Prazsák Gergő. Örök visszatérés. Társadalom az információs korban

Mit jelent ez?
Ahhoz szoktunk, hogy a központ, a vezér, a hűbérúr megoldja a gondjainkat, vagyis a saját gondunk túl van a lehetőségeink határain – nincs mit tennünk!
Tehát nem csak a gazdasági felzárkózásunk, hanem közösségi-társadalmi életünk, boldogulásunk, jólétünk és jó létünk egyaránt a modern kor követelményeinek való megfelelést követelné meg, amit napjainkban az erős internet alapú hálózati társadalom jelent.

Internetfejlesztés vs. internetadó

Míg épeszű kormányok szerte a világon előmozdítják a szélessávú internet terjedését, iskolai térhódítását, a gazdaságban pedig növelik a szerepét – addig minálunk egy félresiklott eszmerendszer és gazdaságpolitika alapján adóval lehetetlenítik el a világ élvonalához történő felzárkózás esélyeit.
Korántsem véletlen, hogy az interneten néhány óra alatt százötvenezren csatlakoztak a Facebookon egy tiltakozó oldalhoz (Százezren az internetadó ellen) és az szinte már természetes is, hogy tüntetésre is sor kerül Budapesten.
Minden fillér, amit az internet után szednek be, egy-egy tégla kiütését jelenti a jövőnkből!

***

Elolvasásra ajánlom:

Konzultáció a miniszterelnöki biztossal

Nagy pontyok ideje – őszi pontyozás

Itt a nagy őszi pontyozások szezonja. Hajoljon a bot!

Öszi pontyhorgászatBár még nincs itt a karácsony, amikor a ponty össznépi kívánalomként kerül az asztalokra, azért most is van a halak szóba hozásának aktualitása.
A hírek szerint immár háromszázhúszezer magyar horgász reméli, hogy hajolni fog a pontyok súlya alatt a botja. Ez éppen elegendően magas szám ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet: közeleg, hacsak már itt nincs a nagy őszi pontyozások időszaka!

Az őszi horgász szezon

Köztudomású, hogy tavasszal, amikor éppen kibújnak az iszapból a jó halak, még nagyon gyenge kapásokat regisztrálhat a horgász, és bizony még a nagyobb súlyú halak sem virgonckodnak a bot végén.
Ám egészen más a helyzet nyáron, a nagy melegekben, és kiváltképp ősszel, amikor a már amúgy is jó erőben lévő ponty-matuzsálemek télire gyűjtik az energiát.
Ilyenkor sokkal erősebb készségekkel és felkészüléssel érdemes csak a pontyozó tavak, folyók partjára állni.
Persze nem mindenki a bogrács számára köszörüli a horga végét, számosan hódolnak már a „fogd meg és erezd vissza” mutatványnak.

Sporthorgászat

A horgászat nem is sport! – mondják néhányan.
Na jó, akkor nézzük csak a mai, horgászatra kivett szabadnapom.
Korai kelés, autózás Pécsről Abaligetre.
Csónakba szállás, a csónakban felgyülemlett víz kimerése, kora reggeli evezés – mindez beetetés címszó alatt.
Hátizsák, gurigás kocsi, bottartó, rod-pod, ezernyi „kacat” – mindez két forduló a parkolótól a tóparti horgász állásig.
(Már lóg a nyelvem, pedig még nem is horgásztam.)
És akkor az összeszerelés után jó erősen suhintok kettőt, hogy a két bojlis botom ólommal terhelt vége messzire, a beetetés helyére kerüljön.
De nincs ezzel vége, kapásom van és jön a hal!

Abaligeti ponty
12,45 kg-ot nyom, de mekkorát húz, te atyaúristen

Nem panaszként mondom, jó negyed órát pergettük a zsinórt, a ponty lefelé, jómagam felfelé akarván gyűjteni a damilt.
(Jelzem a gyengébb idegzetűek kedvéért, hogy a hal száját fertőtlenítettem, s mint látható is, pontypárnára fektettem, ahogyan az egy huszonegyedik századi horgászhoz illik. A szákom is gondosan tervezett, a hal épségét erősen figyelembe vették a tervezői.)

Végülis a 30-as zsinór, a fonott előke, a lányaimtól szülinapra kapott pellet csali, na és a Nevis orsó és bot sikert hozott.
Bár ez nem szépségverseny, azért had említsem meg a világbékét is 🙂
Aztán összepakolás, túra a cuccal a parkolóig.
Szóval sport ez vagy nem sport?
De hogy visszatérjek a kiindulópontunkhoz, azt hiszem, joggal mondom: eljött az ősszel együtt a nagy pontyok ideje.

***
Korábban horgász témában:
Új: turista horgászjegy

A horgászcikkek piacán elszabadult a marketing

Jóljárok Magazin
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.