Ma szomorú napja lehetett a futuristáknak, akik Benedetto Croce 1930-ban írt összefoglalója szerint is „a szobrok, képtárak és múzeumok lerombolása, a levél- és könyvtárak felégetése” útján akartak a jövőbe szökkenni. Szóval szomorú napjuk lehetett a futuristáknak, ámde jó napjuk volt (és ezt határozottan állíthatom) a mai realistáknak! Szóval a mai, élő és eleven realisták örömmel fogadják, ha egy múzeum nem holt tárgyakkal, unalmas közleményekkel, „a döglött múlt hulláival”, hanem kortárs művészekkel, izommal bíró művekkel, eleven kapcsolatokkal igyekszik a szívünkhöz érni! Ma a pécsi Janus Pannonius Múzeum egy ilyen rendezvénynek adott otthont, amikor is a falakra Hámori Gábor fotói kerültek, hogy újra végigpásztázhasson a szemünk a fotóin, amelyek egy részét persze ismerjük légifotós könyveiből, a Mecseki Fotóklub kiállításairól (sőt, e sorok írójának íróasztala fölött is egy „Hámori lóg”, a Trió című.)
Hang, kép, zene – szóval egy kiállítás megnyitója
Nagy Bandó András, aki a megnyitót celebrálta kedvesen, szellemesen ámbár visszafogottan – a fotográfia Gross Arnoldjának nevezte Hámori Gábor fotóművész urat, jelezvén, hogy a képeit szemlélve mindig találunk valami frisset, újat még fel nem fedezettet. A kiállítás a Csikóéveim címet viseli, mivel a fényfestő úr éppen most hatvan éves. Szóval mostantól jön a java?!
Személyre szólóan készül el, amíg bevásárol az Árkádban
Az ajándékozás nehéz feladat. De tudunk egy helyet, ahová akár lapos, akár tömött pénztárcával érkezik valaki, megtalálja majd azt az ajándékot, amit szerettei örömmel fogadnak! Mert nincs örömtelibb ajándék, mint amelyik személyre szól. – Szinte bármire tudunk feliratot vagy ábrát varázsolni, ha kicsivel kisebb, mint egy autó ajtaja! – mosolyog kérdésemre válaszolva Lele Péter tulajdonos a pécsi ÁRKÁD földszintjén, az Intersparral szemben, a könyváruház melletti kedves kis boltban. Majd azzal folytatja, hogy fára, fémre, üvegre, műanyagra egyaránt igaz a megállapítás. Tehát ugyanúgy rálehelik mondjuk az „Éva szeretlek” vallomást egy szív ábrájával egy kicsiny likőrös pohárra, mint az „Én is szeretlek, Jocó!” feliratot egy, a lakatfalra szánt fémlakatra vagy egy elegáns kidolgozottságú pálinkás készletre.
Mit gravírozzunk rá?
– Ráadásul gyorsan dolgozunk! Ezért is szerepel az üzlet nevében a Gravír után az Expressz szó. Jellemzően az is megoldható, hogy valaki nálunk kezdi az ajándék kiválasztásával, a felirat bemondásával, majd megveszi az áruházban a tejet, a kenyeret és bármi egyebet, majd mielőtt távozna az ÁRKÁD-ból, átveszi az addigra elkészült ajándékot. Látom, a Gravír Expressz pultjában rengeteg a toll, a világ számos márkája kínálja magát, hogy felirattal lássák el és elajándékozzák. A pár ezer forintos írószerszámtól a több tízezer forintosig igény szerint választhat az ajándékozó.
Kemény ajándék – puha ölelés
– Mit tippel, mi lesz a karácsonyi sláger termékük? – kérdem. – Nehéz kérdés, mert november végétől a cégek is megjelennek ügyfélként, és ez a vásárlói csoport igen széles spektrumban vásárol. Menedzser készlet, benne márkás toll, kulcstartó, vagy többfajta pohárkészlet, de nagy kedvvel viszik majd a névvel, ábrával ellátott teás bögréket is. A hölgyek örülni szoktak a gyűrűbe vésett feliratoknak, a kiskutyusuk nyakába akasztható névtáblának, a fiúk pedig a névre szóló borospalacknak, vagy az amerikai hadseregnél rendszeresített Zippo öngyújtóknak. Ebből százötven félével készülünk, hogy tartani tudjuk a széles választékot! – Szóval kemény fiúknak kemény ajándék? – kérdem. – Bizony, ráadásul kemény gyémántfejjel gravírozzuk bele a kért szöveget. De nyilván jár majd a kemény ajándékhoz puha ölelés is. 🙂
A Gravír Expressz Pécsett, az ÁRKÁD bevásárlóközpontban található. Telefonja: +36-20-264-1170, e-mail címe: arkadpecs[kukac]gravirexpressz[pont]hu.
Azt a férfit még nem találták föl, legföljebb erős kivételként, aki örömmel járna vásárolni, pláne valamilyen ruhaféleséget. S bár fájdalom, valljuk be, az önálló ruhavásárlás – legyen szó öltönyről, nadrágról, pulóverről vagy nagykabátról – pedig egyenesen meghaladja a férjek vásárlói képességeit.
Mister Góliát
Pedig Hölgyeim, mit is hagynak ki az urak! Itt van például Pécsett a Búza téren, az Átrium Üzletház földszintjén található Mister Góliát, amely igazán szép és tartós, szó szerint válogatott minőségű férfi holmikat kínál! 56-tól 80-as méretig öltönyt, nadrágot, pizsamát és nagykabátot vehetnének a férfiak, de egyedül szinte egyikőjük se jön, csak a feleségük oldalán. Mondhatnánk, úgy vannak ők betuszkolva az üzletbe a Pionier nadrágok, a Monte Carlo pulóverek, a Jupiter ingek valamint a dzsekik és a kabátok birodalmába.
– Férfi inget már 42-es mérettől kínálunk a Mister Góliátban – feleli kérdésünkre Nyúl Sándorné üzletvezető. Majd hozzáteszi: – Így nem csak a nagyra nőtt, mackósan kedves Góliátok, hanem a „normál” méretű, izmos Dávidok is betérhetnek hozzánk! De bármelyikük is jön, abban biztos lehet: minőséget kap az elegáns megjelenéshez. – A fehérneműt is beleértve? – kérdem mosolyogva. – Higgye el, azzal sem lesz gond! – feleli biztatóan Ági, az üzletvezető. Közben, hogy a minőségre vonatkozó megjegyzését illusztrálja, egy német gyártású nadrágot mutat. Végighúzom a szárán a kezem – mintha bársonyon futnának az ujjaim.
Öt lépésre a Lady Moletti
– Az ismertebb boltunk az Átrium Üzletházban a Lady Moletti üzletünk, a teltkarcsú hölgyek kedvenc bevásárló terepe. Itt a 42-es mérettől a maximumig kínáljuk a csinos, divatos, színes, minőségi ruhaneműket. A nem szólóban érkező hölgyek gyakorta nem tudják, hogy pár lépésre innen, a Mister Góliátban ránk bízhatnák a párjukat. Mi segítünk nekik is a számukra legjobb termék kiválasztásában és így a hölgyek nyugodtan vásárolhatnak. Csak amikor végeztek már, akkor kell egy „ellenőrző pillantást vetniök” a férj által, a segítségünkkel kiválasztott ruhára!
Mint hallom a törzsvásárlóktól az áruház előtt: a Lady Moletti és a Mister Góliát – minőségi páros. Ha Ön nem ismerné, akkor eláruljuk: Pécsett a Búza téren, az Átrium Üzletház földszintjén, (Király utca 76.) találja. Vagy keresse a neten most: > Moletti Pecs
Olvasom a hírt, mely szerint a WHO, azaz az egészségügyi világszervezet rákkutató központja mostantól rákkeltőként tartja számon a rossz levegőt! őszintén szólva nem nagyon értem, hogy ez a felismerés miért tartott ilyen sokáig a modern orvostudomány részéről, hiszen a városi benzingőzben a tüdejét kiköpő kerékpáros, a szmogban fuldokló, köhögő városlakó ezt tapasztalatból tudta eddig is.
És akkor a kemoterápián átesett sok ezer tüdőrákos beteg tapasztalatáról sem beszéltünk még, akik szintén megmondhatták volna már évtizedekkel ezelőtt, hogy a mocskos, felelőtlenül beszennyezett levegő „hétszenség, hogy betesz az egészségnek”!
Az ország legszennyezettebb levegőjű városa: Pécs
E sorokat történetesen az ország legszennyezettebb levegőjű városában vetem bájtokra, és ezt megtettem már a témában már akkor is, amikor még Pécs nem volt a legmocskosabb levegőjű város Magyarországon. Legkevesebb egy évtizede közszájon forgó felismerés, hogy a Mecsek légjáratait beépítő lendület szörnyű károkat okoz, de ez nem igazán borzolta a kedélyeket. Hogyan is borzolta volna, mikor a beépítés haszonélvezője a város legbefolyásosabb rétege volt, a vagyonos polgár, az élvonalbeli értelmiségi, a politika tűzénél melegedő vállalkozó, vagyis azok, akik a döntéseket hozzák vagy befolyásolják legalább, sőt védelmezik foggal-körömmel-joggal és ha kell, megmagyarázzák…
A rák és a szennyezett levegő
A rák és a rossz levegő összefüggéséről kár volna vitába szállnunk, a WHO most kimondta, leírta, amit egyébként eddig is tudtunk.
Pécsett 2014-ben program indul, amelynek során újra fásítják az erdőt (!) , hátha helyreáll a természet felborított rendje. Jövőre választási év lesz, ne csodálkozzunk, hogy erdeinkbe fát is ígérnek a regnáló hatalom emberei. Szóval 2014 piszkosul jó, rákmentes év lesz Magyarországon és Pécsett, harmatos, tiszta levegővel!
Lady Moletti: az igényes nők pécsi ruházati áruháza
Márpedig molett nők léteznek, bármi is az éppen aktuális trend, s ők is szépek, aranyosak, okosak, kedvesek sőt igényesek. A Lady Moletti éppen ezt az igényt igyekszik kielégíteni a gondos válogatás után beszerzett, márkás ruháival Pécsett. A Lady Moletti immár tizenöt éve szolgálja Pécs és Baranya, sőt a Dél-Dunántúl igényes vásárlóközönségét.
– Gyakorta nyílik a ruhaüzlet ajtaja szekszárdi, kaposvári hölgyek keze alatt is, akik az itteni választék miatt hajlandóak csak emiatt a kínálat miatt Pécsre utazni – mondja kérdésünkre Nyúl Sándorné üzletvezető, aki egyben az üzlet egyik tulajdonosa is. (Amíg itt ismerkedünk a ruhakölteményekkel, láthatjuk-hallhatjuk, hogy a vásárlók Áginak szólítják, és ez sokat elárul abból a közvetlenségből, vásárlói kapcsolattartásból, ami a Lady Molettiben a kiszolgálást jellemzi.)
Nyúl Sándorné – akit mindenki Áginak szólít
A választék valóban nagy, több értelemben is. Egyfelől a nagyméretű női ruházat értelmében, másfelől a származási országok számát illetően, hiszen az éppen aktuális német, kanadai, francia divatirányzatok neves képviselői ugyanolyan természetességgel megtalálhatóak itt, mint a magyar tervezők holmijai. – Közel százharminc négyzetméteren mutatjuk be a majdnem kétezer darabos kínálatunkat, így ezt a tényt is minden bizonnyal megilleti a nagy jelző! – kapcsolódik mosolyogva a felvetésemhez Ági. – És íme – folytatja a gondolatot – néhány nagy márka, amellyel Párizs, Berlin, Ottawa is Pécsre költözik: Leo Guy, Pause Cafe, Gelco, ERFO, Joseph Ribkoff, Sempre Piu, Tia. Ez persze azt jelenti, hogy külföldre is utaznunk kell a különböző bemutatókra, hogy a saját szemünkkel látott és a saját ujjunkkal tapintott valódi minőség érkezzen a boltba és az általunk kiépített szűrőn valóban csak színvonalas, sokszínű, vidám, tartós és mutatós ruha kerüljön végül a pécsi teltkarcsú lányokra, asszonyokra.
Cipőtől a kalapig
Cipőtől a nadrágon, ingen, blézeren, pulóveren, tunikán, nagykabáton át a divatos kalapig mindent megtalál itt – Pécsett a Búza téren, az Átrium Üzletház földszintjén, (Király utca 76.) – a molett, duci vásárló. Az üzletbe most folyamatosan érkeznek az ősz friss kollekciói. Ezzel párhuzamosan a korábbi őszi készlet ruhadarabjai hihetetlenül jó áron vihetők – a készlet erejéig. – Mostanában kezdünk országos tényezővé válni – súgja meg végül Ágnes, hiszen egyre többen keresik fel az interneten az üzletünkhöz kapcsolódó webáruházat. Ennek elérhetősége pedig: www.moletti-pecs.hu.
A molett divat vára
LeoGuy őszi-téli kollekció a Lady Molettiben
Kalapot emelek a Lady Moletti Divatáruház előtt, jelesül most az egyik általuk forgalmazott híres kollekció, a LéoGuy kalapjával. A kalapemelésre több okom is akad. Egyfelől a cég felvállalt célkitűzése miatt emelem, amely a molett – de mondják dundi hölgyeknek is őket -, szóval a teltkarcsú nők divatigényének a kielégítése. Mert miért is ne járna a moletteknek csinos, divatos, fiatalos, mondhatni párizsi divat szerinti öltözet?
Eszem ágában sincs persze a kifutók zörgő csontú, sovány, cérnavékony manökenjeit leszólni, csupán azon urak kedvéért emelem ki azt, amit a természet amúgy már olyan ügyesen kiemelt, hogy izlések és pofonok különbözőek, s így testfelépítésre való tekintet nélkül minden hölgynek van, de legalábbis lehet imádója.
Lady Moletti Pécs – a molett divat gazdag kínálata
Ám a prózánál maradva: a Lady Moletti nem csak ígéri a molett divat szemre szép és világszerte kedvelt darabjait, hanem folyamatosan frissülő árukészlettel várja látogatóit. Aki Pécsett betér a Búza tér észak-keleti sarkán álló Átrium Üzletház földszintjén található Lady Moletti Divatáruházba az azonnal meggyőződhet erről. Sőt, aki biztosra akar menni a karácsonyi ajándékozásban, az teltkarcsú szeretteinek öt – vagy tízezer forintos ajándékutalvánnyal kedveskedhet. És akkor bizonyára jó lesz a méret, bizonyosan tetszeni fog szín.
De a molett divat szerinti ruhák a webáruházból bárki számára elérhetőek!
És itt is kalapot emelünk a speciális divat magas színvonalú képviseletéért: > Molett divat
GYIK:
A nagyobb méretű divatos ruhák kiválasztásánál érdemes figyelembe venni a testalkatot, az anyag minőségét és a szabásvonalakat. Az olyan fazonok, amelyek kiemelik az előnyös részeket és finoman takarják a kevésbé hangsúlyozni kívánt területeket, különösen előnyösek lehetnek. Fontos, hogy a ruha kényelmes legyen, ugyanakkor stílusos is. A megfelelő színek és minták segíthetnek abban, hogy magabiztosan viseljük a ruhát, miközben kiemelik az egyéni stílust és személyiséget.
A nagyobb méretű ruhák esetében különösen fontos az anyagválasztás. Az olyan textíliák, amelyek jól szellőznek, rugalmasak és kellemes tapintásúak, kényelmes viseletet biztosítanak. A pamut, a viszkóz vagy a könnyű kevertszálas anyagok ideálisak lehetnek, mivel nem szorítanak és jól követik a test vonalát. Kerülni érdemes a túl merev vagy túl vékony anyagokat, amelyek nem adnak megfelelő tartást. Az anyag minősége hosszú távon a ruha tartósságát is meghatározza.
A nagyobb méretű divatos ruhák sokféleképpen kombinálhatók, így könnyen beilleszthetők a mindennapi öltözködésbe. Egy jól megválasztott nadrág vagy szoknya párosítható elegáns blúzzal, míg egy kényelmes tunika farmerrel is stílusos lehet. A réteges öltözködés segít a praktikum és a divat összehangolásában. Kiegészítők, mint övek vagy ékszerek, tovább fokozhatják az összhatást. A lényeg, hogy a ruhadarabok harmonizáljanak egymással, és kényelmesen viselhetők legyenek a mindennapi helyzetekben.
A színek és minták nagyban befolyásolják a megjelenést, különösen nagyobb méretű ruháknál. A sötétebb árnyalatok optikailag karcsúsíthatnak, míg a függőleges csíkozás nyújtja az alakot. Ugyanakkor a vidám, élénk színek és minták is jól mutathatnak, ha megfelelően kombináljuk őket. A kisebb minták általában előnyösebbek, mert nem torzítják a test arányait. Fontos, hogy a választott színek illeszkedjenek a személyes stílushoz, és magabiztosságot adjanak viselőjüknek.
A nagyobb méretű divatos ruhák sokféle alkalomra megfelelőek, legyen szó hétköznapi viseletről, munkahelyi megjelenésről vagy ünnepi eseményekről. Egy elegáns ruha vagy blúz tökéletes lehet hivatalos rendezvényekre, míg egy kényelmes tunika vagy nadrág ideális a mindennapokra. Az alkalomhoz illő kiegészítők, például cipők és ékszerek, tovább emelik az összhatást. A lényeg, hogy a ruha kényelmes legyen, ugyanakkor stílusosan tükrözze a viselő személyiségét és az adott esemény hangulatát.
Megjött! Igen, olykor már süt, szikrázik a napfény, arrébb lökdösi a szürke felhőket és az igényes ruhaboltok polcain a télikabátot, a pulóvereket felváltja a lengébb viselet kelléktára: divatos topok, blúzok, könnyű szoknyák kínálatában válogathat a vásárló. Persze, kicsit hamiskás ez a polc hasonlat, hiszen a webáruházak polcán másképpen keresi a kéz a megfelelő árut.Ha valahol gyönyörűen feltornyosul a tavaszi divat kincsestára, az éppen a Lady Moletti Divatáruház, ahová megérkeztek Kanadából, Franciaországból és ki tudja, még mennyi divatot kedvelő országból a tavasz ruhakölteményei.
A Lady Moletti webáruházba beköszöntött a tavasz
A tunikák, nadrágok, blézerek, cipők a pécsiek és a dél-dunántúliak, valamint a déli szomszédok, a horvátok számára fizikai értelemben is elérhetővé teszi Párizst, hiszen Pécsett, a Búza-téren valóságosan létező üzlet várja a betérő molett, teltkarcsú hölgyeket.
Aki arra gondol, hogy a tavasszal is lesznek még hűvös napok, azoknak az akár 40%-os árkedvezmény is csábító lehet néhány melegebb holmiból. Érdemes ilyen szempont alapján is az üzletbe toppanni.
Ma új darts világbajnok született, vélhetően az angol pubok neveltje, mint ahogy egy másik szervezet másik darts bajnoka, Taylor is az. A mai döntőt végigbosszankodtam az EuroSport HD minőségben nyomott adása alatt, mert az amúgy kitűnő O Shea rettenetesen rossz napot fogott ki a győztes Waites ellen.
Tudtommal Magyarország ebben a sportágban még nem ontja a világklasszisokat, s talán azért nem, mert a hazai falusi kocsmák inkább a kuglit, ezt az idegenszívű játékot méltányolták. (Az elmúlt két év, az elmúlt nyolc év, az elmúlt húsz év, az elmúlt negyven év alatt).
Hát nem nyilazó nemzet a magyar?
Pedig a nyilazás régi magyar szokás, eleink állítólag fényes sikerrel művelték, rettegték is a mi nyilainkat Európában keresztül-kasul. Ám úgy fest, ez a sport ma még nem tud maga mögött annyi hívet, hogy a politika rákönyököljön és ebből is kisajtolja a magáét. Ha a magyar nagy kocsmákban a látogatottság meghaladná a kritikus tömeget, nyilván rendes nevet is kapna a játék: Nemzeti nyilak lehetne az elnevezése, s valamelyik uralgó pártember vagy annak loholó embere lenne a sportág élére állítva.
De egyelőre itt még nem tartunk…
Sőt még ott sem tartunk, hogy az aktualitásból ihletet merítsen például a pécsi szórakozóhelyek azon része, amely alkalmas lehetne a darts játék működtetésére.
Nem kell a vendégkör tágítása?
Pedig most, amikor a televíziós csatornák jóvoltából – két világbajnokságot közvetítettek két hét leforgása alatt – könnyebben lehetett volna hirdetésekkel kocsmába, pubba, étterembe csábítani, a dartsszal való ismerkedés lehetőségét kínálva, a tv által fertőzött, fogékony népet. Ám valószínűleg tömve van minden ilyen hely, semmi szükség marketingre költeni, lecsapni az aktualitásokra, mert az fölös pénzkidobásnak számítana. (Nyilván rosszul hallom, amikor egész évben a vendéglátó ágazat sirámairól hallok a rádióban.) De az igazi poén az, hogy Pécsett elvileg működik Darts Club, csak mostanság éppen klubhelységet keres. Mit is mondhatna ilyenkor az ember: Hajrá, magyarok!
A Jógaház elnevezés telitalálat, hiszen aki nem ismeri a keleti, közelebbről az indiai kultúrát, a jógáról már az is hallott valamit. Sőt, a legtöbb európai ember számára a jóga már sokkal többet jelent, mint az a „kifúj – belélegez és szögön fekszik” megközelítésből adódna. A november 24-i megnyitón a meghívottak ízelítőt kaptak egy sokezeréves kultúra tánc-, báb-, zene- és gasztronómiai csodáiból.
A Napkelet Jógaház megnyitójára néhány jeles vendég is meghívást kapott, s közülük néhányan pár szóval meg is köszönték a vallási célú oltár előtt a jelenlét lehetőségét. Így tett az országgyűlési képviselő úr is, aki kiemelte, hogy ő keresztény magyar és pár perc múlva mennie kell egy másik rendezvényre. Beszéde végén a magyarok összefogása is szóba került, ami nem csoda, hiszen a megnyitóra a test a lélek és a szellem harmóniáját hirdető, keleti filozófiával átitatott helyszínen került sor!
A rendezvény minden bizonnyal leglátványosabb mozzanata Tóth Gabriella indiai tánca volt. A művésznő csodálatos élménnyel gazdagította a látogatókat. Arcán a tánc közben talán minden emberi érzelem megjelent, amire csak képes az ember. Íme, egy kis ízelítő a műsorából. (A felvétel másutt készült a pécsi előadáson is látott darabról):
*** Még egy kis természetgyógyászat, szellemi-fizikai felfrissülés: Masszázs szalon Pécs
A pécsi SAMSUNG üzlet helyén: Microhm alkatrészbolt
Új üzlet – régi kereskedőtől avagy bővülő kínálat a Kereskedők Háza emeletén. A bejegyzés immár aktualitását vesztette.
A SONY mellett immár a SAMSUNG kínálata is megjelent. A pécsi Kereskedők Háza emeletén immár húsz éve működik egy vállalkozás, amely a minőségi szórakoztatóelektronika fellegvárának számított és számít a Dél-Dunántúlon.A régebbi generációk a Hi-Fi Galéria nevet őrzik fogalomként, az ifjabb nemzedékek pedig SONY Center néven emlegetik az ES. Elektronika Kft. szórakoztatóelektronikai üzletét. A régi üzlet mellett mostantól egy újat is találunk, ugyanazon tulajdonos kezében, vagyis az új, a SAMSUNG termékeket kínáló bolt a régi üzlet által kiharcolt elismertséggel startol. A kínálat így most két irányban is bővül. A nagy múltú SONY mellé, a Kereskedők Háza emeletén most felsorakozik a világszerte ismert dél-koreai SAMSUNG is, ám nem csak a szórakoztatóelektronikai termékeivel, hanem a háztartásigép kínálatával is. Az új üzlet – a magyar vállalkozásokat tömörítő Klub Media tagjaként – csakis a SAMSUNG termékeit fogja kínálni. Ahogy most látjuk: az áruk sora már az üzlet előtt kezdődik, a gyönyörű, modern, formatervezett hűtőszekrények látványával. Aztán szemben mindjárt egy hangvezérelhető televízió, mellette monitorok, digitális fényképezők. Beljebb bemutatóállványon ECO-BUBBLE mosógépek, arrébb porszívók, majd mikrohullámú sütők. A két évtizedes szakértelem most lehetővé teszi, hogy két világmárka azonos típusai közül a vásárló a számára megfelelőbbet választhassa ki! És azt talán mondanunk sem kell: a választék interneten át is megjelenik és onnan is megrendelhető – www.klubmediapecs.hu. Klub Media Pécs, Rákóczi út 46. (Kereskedők Háza). T.: 72/333-137. Nyitva tartás: H-P 9-18; Szo: 9-13.
2012.03.29.
A Jóljárok.hu Magazin gyors-jelentése.
Ma este Pécsett, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara épületében mintegy nyolcvan pécsi vállalkozás képviselője jelent meg, hogy tiltakozó gyűlésen fogalmazza meg elégedetlenségét a pécsi önkormányzat adóztatási eljárása ellen és javaslatokat tegyen egy méltányos rend felé vívő úthoz.
Adóztatás Pécsett
A kamarai honlapon olvashatjuk:
„A pécsi adóemelések ügye 2011. októberében kezdődött, amely során a puccsszerűen, a tényleges egyeztetéseket és szakmai konzultációt, valamint hatástanulmányokat nélkülöző adórendeletet 2 nap alatt bevezették.”
Mint az a nyitó képen felmutatott ábrán is látható, a baranyai vállalkozások kilátásai korántsem rózsásak, a várakozások és a gazdasági teljesítmények – eredmények mutatói is erős lejtmenetet löknek a szemlélő elé és továbbra is azt prognosztizálnak, s mint korábban beszámoltunk róla, az adóztatás mértéke és módja felháborodást váltott ki a pécsi vállalkozókból. Ugyanis a pécsi városvezetés érvelése hamis, amikor azt állítja, hogy Pécs eddig gyengén adóztatta vállalkozásait, hiszen Pécs eddig is a negyedik legjobban megadóztatott város volt Magyarországon.
A házigazda szerepében Dr. Sikfői Tamás, a kamara titkára nehéz feladatot vállalt magára, hiszen pártsemleges és kulturált rendezvényt célzott meg, amelyre a város vezetése is meghívást kapott.
A kamara titkára talán azokban a percekben érezhette magát a legkellemetlenebbül, amikor a jelenlévő vállalkozók megtudták, hogy a város részéről senki sem tisztelte meg a rendezvényt jelenlétével!
Dr. Síkfői Tamás, a kamara titkára tényeket és számokat mond
Szitokszó nélküli felháborodás
A tiltakozó gyűlés mégis bölcs módon, szitokszó nélkül zajlott le, számok, diagramok, tényszerű panaszok és javaslatok foglalták el a szikrázó indulatok helyét! A pécsi vállalkozók nem az adót akarják elkerülni, hanem egyenrangú partnerként, a város erejét adó közösségként akarnak tárgyalni a méltányos, arányos és elviselhető adóztatásról.
Itt vagyunk, lent…
A Jóljárok.hu Magazin kiadójának tulajdonosa tagja a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának.